Zeman: a Krím már Oroszország szerves része

Prága |

<p>Miloš Zeman cseh államfő szerint a Krím félszigetet már nem lehet visszaadni Ukrajnának, mert az Oroszország szerves része.</p>

"Hruscsov hihetetlen butaságot csinált. A világ politikusai is beismerik, hogy a Krímet nem lehet visszaadni Ukrajnának" - jelentette ki a cseh államfő, akinek szavait pénteken a ParlamentníListy.cz című internetes hírportál idézte.

A Krím félsziget korábban Oroszország része volt, de 1954-ben Nyikita Hruscsov akkori szovjet vezető kezdeményezésére Ukrajnához csatolták. 2014-ben egy vitatott népszavazást követően újra Oroszország részévé vált. Az Európai Unió a krími népszavazás legitimitását és lebonyolítását bírálja, s nem ismeri el a félsziget Oroszországhoz csatolását. 

Miloš Zemannak a Krímmel kapcsolatos véleménye nem újdonság; ezt az álláspontját korábban már többször is nyilvánosan kifejtette. Ugyanezt a véleményt képviseli Zeman hivatali elődje, Václav Klaus is. A kelet-ukrajnai konfliktusról pedig mindketten azt állítják, hogy nem ukrán-orosz, hanem ukrán belpolitikai konfliktusról van szó, amelyet az robbantott ki, hogy Kijev korlátozta az ukrajnai oroszok hivatalos anyanyelvhasználati jogát.

ZEMAN FOGADJA A SZÉLSŐSÉGES OSZTRÁK ÁLLAMFŐJELÖLTET

Egy másik kérdésre válaszolva Milosš Zeman az internetes portálon azt mondta, nem tart attól, hogy fegyveres konfliktus robban ki Oroszország és az Egyesült Államok között. "Nem hiszem, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között lehetséges a fegyveres konfliktus, sem az amerikai elnökválasztás előtt, sem utána. Oroszország az euroatlanti civilizáció részeként harcol a nemzetközi iszlamista terrorizmus ellen" - fejtette ki a cseh elnök.

Miloš Zeman ellenzi az Oroszország elleni uniós büntetőintézkedéseket, és szorgalmazza azok megszüntetését. A cseh sajtó egy része bírálja Zemant, s azt állítja, hogy külpolitikai megnyilvánulásai ellentétesek a hivatalos cseh külpolitikai vonalvezetéssel, s nem az Európai Unió, hanem Oroszország érdekeit szolgálják. Zeman elutasítja a bírálatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?