Zelenszkij több fegyvert kér országa szövetségeseitől

zelenszkij k

„Ma a világ látta, hogy Oroszország vezetői nem irányítanak semmit. Egyáltalán semmit. Csak a teljes káosz” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjszakai videóbeszédében a Wagner-lázadásra utalva, és arra kérte Ukrajna szövetségeseit, hogy küldjenek még több fegyvert Kijevbe.

A Wagner-lázadás 23 éve a legnagyobb belső kihívást jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, és globálisan is aggodalmakat okozott.

Minden káosz az ellenséges vonalak mögött nekünk dolgozik

– jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Ukrinform ukrán hírügynökség szerint.

Kuleba hozzáfűzte, hogy még korai lenne a történtek Ukrajnával kapcsolatos következményeiről beszélni. Ugyanakkor még szombaton telefonon beszélt amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, s ezt követően az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy Washington figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szorosan együttműködik Kijevvel.

Az ukrán hadsereg szombaton arról számolt be, hogy a Bahmut környéki falvakban nyomult előre, felszabadította a Donyeck közelében fekvő Krasznohorivkát.

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szombaton arról beszélt, hogy az orosz erőket nem vonták vissza a frontvonalról Moszkva felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?