Zelenszkij kemény üzenetet küldött a korrupt politikusoknak

zelenszkij k

Felháborítónak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyeket több sorozóközpontban júliusban tartott vizsgálatok tártak fel, és megígérte, hogy olyan emberekre fogják bízni a feladatot, akik tudják, hogy mi a háború.

Az egyik odesszai sorozóközpontban feltárt, csütörtökön nyilvánosságra került visszaélésre reagálva az ukrán államfő esti videóüzenetében elmondta: részletes megbeszélést tartott Ihor Klimenko belügyminiszterrel és Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével. „A vizsgálat számos visszaélésre derített fényt" – mondta Zelenszkij. „És ezek őszintén sokkolóak” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a vizsgálatok részleteit és eredményeit nyilvánosságra fogják hozni, és eljárást indítanak a felelősök ellen.

A konklúzió teljesen világos: olyan emberekre kell bízni a sorozást, akik megértik Ukrajna védelmének fontosságát – fogalmazott.     

Olyan embereket kell alkalmazni, akik saját szemükkel látták, saját bőrükön tapasztalták a háborút. Lehetnek köztük olyanok is, akik talán sajnos elvesztették egy végtagjukat, de nem a méltóságukat és Ukrajnát. Hadd köszönjem meg nekik

– mondta.

A sorozóközpontok átvilágítása része Ukrajna korrupcióellenes kampányának, melyet Kijev euroatlanti csatlakozásának érdekében indított.

 Az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) csütörtökön bejelentette, hogy előzetes letartóztatásba helyeztek és vizsgálatot indítottak egy odesszai sorozóközpont vezetője ellen, aki a gyanú szerint 10 ezer dollár kenőpénz ellenében hamis igazolást adott arról, hogy a behívott férfi alkalmatlan katonai szolgálatra, és átlépheti az országhatárt. Az érintett elöljáró nevét nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit tudni róla, hogy a szárazföldi erők egyik egységének vezetőjéről van szó.

Ukrajnában jelenleg a 18 és 60 év közötti férfiak hadkötelesek, ami az ország elhagyásának tilalmát is magában foglalja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?