XVI. Benedek a szeretet erejéről

Lourdes |

<p>A szeretet erősebb, mint a bűn, a halál, a gonosz hatalma, ezért a híveknek ki kell tartaniuk a reményben a gonoszsággal, kegyetlenséggel, szenvedéssel és igazságtalansággal teli világban - jelentette ki XVI. Benedek pápa a lourdes-i Mária-kegyhelyen mondott vasárnapi miséjében, amelyen a kegyhely fenntartóinak becslése szerint több mint 150 ezer zarándok vett részt.  A misét a massabielle-i sziklabarlang előtti réten tartották, amely a sok esőtől meglehetősen felázott.</p>

A hívek közül többen hatalmas, a Krisztus által vitthez hasonló méretű keresztet tartottak a vállukon. (A katolikus egyház szeptember 14-i igeliturgiájának középpontjában a kereszt mint jelkép áll.) A pápát mintegy 130 püspök és további ezer pap vette körül a misén.

"A Remény Csillaga (a Szűzanya) megjelent Lourdes-ban, hogy emlékeztessen minket a szeretet egyetemességének misztériumára. Szűz Mária Bernadette-et választotta ki üzenete közvetítésére, Jézus szavainak megfelelően: Áldalak téged Atyám..., mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek" - mondta az egyházfő. Kérte a híveket: vessék el azt a gondolatot, hogy az imádsággal töltött idő kárba vész. Ezenkívül kérte a fiatalokat, hogy ne féljenek meghallani az Isten hívó szavát a papi vagy szerzetesi, szerzetesnői hivatásra.

XVI. Benedek szombat este Párizsból érkezett a kegyhelyre, hogy megemlékezzen a lourdes-i Mária-jelenések 150. évfordulójáról. A legenda szerint Szűz Mária 1858-ban 18-szor megjelent a barlangban a 14 éves Bernadette Soubirous-nak.

A pápa vasárnap délután találkozik a francia püspökökkel, hétfőn pedig betegeket fog megáldani, majd visszautazik a Vatikánba.

A Pireneusok peremén fekvő, 15 ezres lakosú francia városkát évente mintegy hatmillióan keresik fel, köztük csaknem 80 ezer beteg a csodás gyógyulás reményében. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?