WHO: több bizonyíték van arra, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz

koronavírus

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.

„Egyre több és több olyan kutatást látunk, amely szerint az omikron vírusváltozat a koronavírus többi variánsától eltérően a felső légutakat fertőzi, és nem súlyos tüdőgyulladást okoz” – jelentette ki újságíróknak kedden Genfben Abdirahman Mahamud, a WHO egyik vezető tisztségviselője, aki szerint ez "jó hír" lehet. Hozzátette azonban, hogy ennek a megerősítéséhez további kutatásokra van szükség.

Mahamud ugyanakkor megjegyezte: az omikron gyors fertőzőképessége azt jelenti, hogy heteken belül az omikron lesz a domináns változat sok helyen, különös veszélyt jelentve azoknak az országoknak, ahol a lakosság nagy része még nem kapott védőoltást.

A járványügyi szakértőnek a súlyos betegség csökkentett kockázatára vonatkozó megjegyzései egybehangzanak több más tanulmány eredményeivel, közöttük egy, a Dél-afrikai Köztársaságban elvégzett kutatáséival. A koronavírus omikron változatát a Dél-afrikai Köztársaságban diagnosztizálták először.

Arra kérdésre válaszolva, vajon szükség van-e az omikron ellen kifejlesztett speciális védőoltásra, Mahamud közölte, hogy erre még túl korai válaszolni, de hangsúlyozta, hogy ennek eldöntése világméretű egyeztetést igényel, és nem szabad egyedül a gyógyszeripari ágazatra hagyatkozni.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó felelős vezetője szerint eddig 128 országban azonosították az omikron variánst, de nem zárta ki, hogy ennél több helyen is jelen lehet, ahol nincsenek meg a technikai feltételek a diagnosztizálására.

A jelenlegi hullám továbbra is „reménykeltő”, mert amíg a fertőzések száma egyes vidékeken rohamosan nő, addig a haláleseteké nem emelkedik – mutatott rá a járványügyi szakember.

„A legfontosabb üzenet: ha be vagy oltva, védve vagy” – jelentette ki Mahamud, hangsúlyozva, hogy a védőoltások továbbra is hatásosnak bizonyulnak a kórházi ápolás és a halálozás megelőzésében.

A szakember közölte, hogy az egyidejű influenzás és koronavírusos fertőzések – az úgynevezett flurona – esetei nem növelik a fertőzőbb koronavírus-variánsok kialakulásának kockázatát.

„Ezek a vírusok teljesen különböző típusúak, különböző receptorokat használnak a fertőzéshez, és nincs közöttük sok kölcsönhatás” – fogalmazott Abdirahman Mahamud.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?