WHO: ősszel emelkedhet a halálos áldozatok száma Európában

koronavírus

Emelkedhet a Covid-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában - mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.

"Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk" - jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve mindazonáltal azt is: biztos benne, hogy a járvány "valamikor véget fog érni".

Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, leszögezve: korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét jelenti majd.

"Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem" - mondta Kluge, és hozzátette, hogy az eltérő vakcinák rendelése pedig "logisztikai rémálomhoz" vezethet.

"A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik" - mondta.

A nyáron a kontinensen - különösen Spanyolországban és Franciaországban - emelkedett a fertőzésszám, pénteken a világszervezet európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban.

Ugyanakkor azonban a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak a számában nem állt be jelentős növekedés.

A WHO európai regionális irodája hétfőn és kedden a tagországok részvételével járványügyi megbeszélést tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?