WHO: az európai lakosság több mint fele megfertőződhet az omikronnal a következő két hónapban

koronavírus pozsony

A jelenlegi adatok alapján kijelenthető, hogy az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben - mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője kedden.

Az ötvenhárom országból álló európai térségben több mint hétmillió új fertőzöttet regisztráltak 2022 első hetében, ami azt jelenti hogy két hét alatt megduplázódott az esetszám - mutatott rá sajtótájékoztatóján Kluge. Emellett a WHO legfrissebb adatai szerint 26 térségbeli ország jelentette, hogy lakossága több mint egy százaléka fertőződik meg hetente a koronavírussal.

Megjegyezte: az omikron olyan mutációkkal rendelkezik, amelyek "lehetővé teszik, hogy könnyebben megtapadjon az emberi sejteken". Emiatt a gyógyultak és az oltottak is megfertőződhetnek - tette hozzá.

Elmondta, hogy a fertőzöttek példátlan száma miatt több ember került kórházba, miközben a halálozási arány stabil maradt, ami rendkívüli terheket ró az egészségügyi rendszerekre.

Kluge aláhúzta: az idő szorítása miatt egyre csökken a lehetősége annak, hogy a térségbeli országok megakadályozzák egészségügyi rendszerük túlterhelődését. A tisztségviselő felszólította a kormányokat, hogy tegyék kötelezővé a beltéri maszkviselést, és minél előbb oltsák be a veszélyeztetett csoportokat, az egészségügyi dolgozókat és az időseket, illetve legyenek különös tekintettel az emlékeztető oltások beadására. A WHO korábban arra kérte a jómódú országokat, hogy az emlékeztető oltások beadása helyett adományozzák a vakcinákat a szegényebb országoknak.

Kluge jelezte: aggódik amiatt, hogy az omikron variáns kelet felé haladva sokkal pusztítóbb hatással lehet az alacsony átoltottsággal rendelkező országokban, és megjegyezte, hogy Dániában például hatszor több oltatlan van kórházban, mint oltott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?