Washington továbbra is elkötelezett a Japánnal való szövetség iránt

Joe Biden Japán

Az Egyesült Államok továbbra is határozottan elkötelezett a Japánnal való szövetség iránt – mondta Joe Biden amerikai elnök Kisida Fumio japán miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén pénteken a Fehér Házban. Biden egyben nagyra értékelte a japán védelmi kiadások „történelmi” növelését is.

Kisida köszönetet mondott vendéglátójának az Egyesült Államok által a regionális biztonság érdekében végzett munkáért, és kijelentette: Japán és az Egyesült Államok jelenleg a közelmúlt történelmének legnagyobb és legbonyolultabb kihívásával néz szembe a biztonság terén.

Washington az utolsó állomása a japán kormányfő öt G7-országot érintő egyhetes körútjának, amelynek célja a régóta fennálló szövetségek megerősítése a Kína, Észak-Korea és Oroszország jelentette regionális biztonsági fenyegetések miatt Japánban növekvő aggodalmak közepette.

A Fehér Házban tartott találkozón Biden „figyelemreméltó pillanatnak” nevezte a látogatást a japán-amerikai szövetség történetében, és kijelentette, hogy a két ország még soha nem volt közelebb egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok teljességgel elkötelezett a szövetség és Japán védelme iránt. Egyben köszönetet mondott Kisidának a technológiai és gazdasági kérdések terén kifejtett együttműködésben játszott vezető szerepéért.

„Korszerűsítjük együttműködésünket a japán védelmi költségvetés történelmi növelésére, az új nemzetbiztonsági stratégiára alapozva” – mondta Joe Biden.

Kisida kifejtette, hogy Japán a múlt hónapban közzétett új védelmi stratégiát „a térség békéjének és jólétének a biztosítása érdekében” dolgozta ki.

A tárgyalások után a Fehér Ház által kiadott közlemény szerint az Egyesült Államok és Japán ismételten hangsúlyozta a béke és a stabilitás fontosságát a Tajvani-szorosban és óvta Oroszországot atomfegyver bármilyen bevetésétől Ukrajnában.

A közlemény szerint a felek említést tettek az észak-koreai „provokációkról” is, szorgalmazva a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítését.

„Határozottan ellenzünk bármilyen egyoldalú kísérletet a status quo erővel vagy kényszerítéssel történő megváltoztatására bárhol a világon” – áll a közleményben.

Japán a múlt hónapban jelentette be a második világháború óta legjelentősebb katonai fejlesztését, főként a Kína térségbeli tevékenységei által kiváltott aggodalom jegyében.

Az amerikai és a japán védelmi miniszter szerdai találkozóján jelentette be a biztonsági együttműködés fokozását.

Japán a katonai reform keretében megkettőzi védelmi kiadásait, amelyek így a GDP két százalékát teszik majd ki, és 1000 kilométeres távolságra lévő hajók, illetve szárazföldi célpontok ellen bevethető rakéták beszerzését tervezi.

Japán a hét legfejlettebb országot tömörítő országcsoport (G7) soros elnöke, és január 1-től két évig az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, amelynek január 1-től havi soros elnöki tisztjét is ellátja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?