Washington kérte a NATO támogatását

Washington/New York/ Bagdad/Brüsszel. AZ ENSZ BT egyhangúlag megszavazta az olajat élelmiszerért elnevezésű humanitárius program hat hónappal való meghosszabbítását. Harminc napon belül felülvizsgálják azoknak az áruknak a listáját, amelyek behozatalához Iraknak az ENSZ jóváhagyására van szüksége.

A határozat kompromisszumot jelent az USA és a BT tizennégy másik tagja között, mivel az amerikaiak lemondtak arról a követelésükről, hogy a szokásos hat hónap helyett egyelőre csak két héttel hoszszabbítsák meg a programot, és ez alatt az idő alatt egészítsék ki a listát. Az USA a külön engedélyhez kötött áruk listáját mintegy 50 olyan tétellel akarja kibővíteni, amelyek szerinte adott esetben katonai célokra is felhasználhatók. A megegyezés néhány órával a határidő lejárta előtt született meg. A program november 25-én járt le, s akkor ugyancsak amerikai kezdeményezésre kilenc nappal hosszabbították meg. Az amerikai kormány a 419 tételt tartalmazó listát többek között görcsoldó gyógyszerekkel, köztük atropinnal akarja kibővíteni. Irak nemrég rendelt nagy mennyiségű atropint injekciós kiszerelésben Törökországból, amerikai gyanú szerint azért, mert Bagdad háború esetén ideggázt vetne be. Egy francia diplomata szerint az USA bölcsen járt el, hogy engedett, mivel megmaradt a BT egysége, s az egyszerű irakiak nem lettek a listamódosítás körüli huzavona túszai. Az olajat élelmiszerért program alapján Irak korlátlan mennyiségben adhat el kőolajat. Bevétele a világszervezet számlájára kerül és arról fizetik ki az importált élelmiszert, gyógyszert. A program célja, hogy enyhítse az ENSZ-szankciók hatását a lakosságra.

Szaddám Huszein iraki elnök tegnap üdvözölte az ENSZ fegyverzetellenőreinek munkáját, amely megcáfolhatja, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei lennének, s ugyanakkor türelemre intette honfitársait az USA „arroganciájával” szemben. Szaddám a muzulmán böjti hónapot lezáró fesztivál kapcsán tartott televíziós beszédében elmondta: azért járult hozzá egyik palotájának ellenőrzéséhez is, hogy népét biztonságban tudhassa az amerikai fenyegetéssel szemben. Hangoztatta: lehetőséget akar biztosítani az ellenőröknek, hogy megcáfolhassák az amerikai vádakat. Mint az AP írja, Szaddám beszéde ellentétben áll Taha Jaszin Ramadan alelnök korábbi nyilatkozatával, ugyanis az alelnök az ENSZ ellenőreit amerikai és izraeli kémeknek nevezte. Közben a világszervezet ellenőrei felfüggesztették munkájukat a muzulmán ünnep miatt.

Paul Wolfowitz, az amerikai védelmi miniszter helyettese a The Wall Street Journal értesülése szerint négy dolgot kért a NATO-tanács ülésén a szövetségesektől egy esetleges Irak elleni háborúban. Először: bocsássák az esetleges hadművelet rendelkezésére a NATO olyan katonai eszközeit, mint a elektronikus légi felderítést végző AWACS repülőgépek és haditengerészeti erők. Másodszor: a szövetség szállító eszközöket, légi fedezetet nyújthatna azon tagjainak, amelyek részt vesznek az amerikai vezetésű koalíció hadjáratában. Harmadszor: ha e háború során Törökország segítséget kérne szövetségeseitől iraki fenyegetés miatt, küldjenek neki Patriot légvédelmi rakétákat és más védelmi eszközöket. Negyedszer: az esetleges háború után vegyenek részt Irak újjáépítésében.

Wolfowitz biztosra veszi, hogy ha Iraktól erővel kell elvenni tömegpusztító fegyvereit, számos NATO-szövetségese csatlakozik az erre alakuló koalícióhoz. Kifejtette: Washington számára itt nem az ENSZ fegyverzetellenőreinek működése, kutatásuk eredménye a lényeges, mert az iraki tömegpusztító fegyverek felfedezésének esélye egyébként is csak annyi, „mintha Szibéria örök hava alatt kellene megtalálni”. Az amerikai kormány azt várja Szaddám Huszein elnöktől, hogy adjon pontos számot tömegpusztító fegyvereiről, és szolgáltassa ki azokat. Előtte Colin Powell külügyminiszter is azt hangsúlyozta, az USA biztos abban, hogy Szaddámnak vannak tömegpusztító fegyverei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?