Washington hamarosan engedélyezi amerikai alkatrészek eladását a Huaweinek

Huawei
Washington |

A washingtoni hatóságok 2-4 héten belül megkezdik az engedélyek kiadását az amerikai cégeknek alkatrészek szállítására a Huewei kínai telekommunikációs vállalatnak.

Erről a Reuters számolt be egy félvezetőkkel kereskedő amerikai cég képviselőjére hivatkozva.

A név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy részt vett az amerikai pénzügyminisztérium július 11-én Washingtonban tartott megbeszélésén, ahol egy illetékes azt mondta, hogy 2-4 héten belül elkezdik a licence-kiadást, kezdetben minden egyes ügyletet külön bírálnak majd el.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok mint például a Qualcomm, az Intel és a Micron Technology. 

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A szankciók megbénították a Huawei hozzáférését több nagy, félvezetőket és szoftvereket gyártó beszállítóhoz.

A június végén Oszakában Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott tanácskozáson Donald Trump beleegyezett, hogy felfüggeszti   300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvámok kivetését. Ennek célja az volt, hogy a korábban megszakadt kereskedelmi tárgyalások ismét folytatódhassanak. Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel. 

A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg, miután amerikai vezetők azzal vádolták Kínát, hogy visszalépett korábban vállalt kötelezettségei egy részétől, amelyek már bekerültek a megállapodás csaknem teljesen kész szövegtervezetébe. Kínai oldalról ezt cáfolták, és Washingtont tették felelőssé a túlzott nyomásgyakorlást hangsúlyozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?