Washington a szíriai nukleáris objektumok megnyitását követeli

Washington |

<p>Az amerikai kormány felszólította Szíriát, hogy tisztázza a múltban folytatott nukleáris programjának célját és tegye a nemzetközi ellenőrök számára hozzáférhetővé annak objektumait - &nbsp;írta pénteki számában a The Washington Post.</p>

 Joseph Macmanus amerikai nagykövet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 35 tagú kormányzótanácsának csütörtöki bécsi ülésén azzal vádolta meg az Aszad-kormányt, hogy az akadályozza a hozzáférést három olyan objektumhoz, amely kiszolgáló létesítménye volt az Izrael által 2007-ben lebombázott, akkor még építés alatt álló Deir ez-Zór-i nukleáris reaktornak.      A diplomata szerint a két és fél éve tartó polgárháború nem mentség arra, hogy Damaszkusz nem válaszol a nukleáris programjára vonatkozó kérdésekre. A program nyugati hírszerző szervek szerint katonai célokat szolgált, amit a szíriai kormány cáfol.     "Továbbra is alapvetően fontos, hogy Szíria teljes körűen együttműködjön" - hangoztatta Macmanus.      A washingtoni székhelyű Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ISIS) egy frissen közzétett jelentése szerint az észak-koreai segítséggel épült, plutóniumtermelésre szánt Deir ez-Zór-i reaktor kisegítő létesítményeiben még mindig maradhatott urán és néhány más olyan anyag is, amely felkeltheti a terroristák érdeklődését. A tanulmány elismerte, hogy az urán nem fegyvertisztaságú, vagyis ahhoz, hogy azt robbanótöltetekben alkalmazzák, további dúsításra lenne szükség, ugyanakkor arra is rámutat: nem tudni, hogy mi történt a több száz fűtőrúddal.     "Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa  nemzetközi ellenőrzés alá helyezi a szíriai vegyifegyver-készleteket, akkor ugyanúgy foglalkoznia kell Szíria be nem jelentett nukleáris eszközeivel is" - szögezi le az ISIS tanulmánya.     Az intézet szakértői szerint ellenőrizhető módon  meg kell határozni a be nem jelentett szíriai nukleáris program jellegét, annak eszközeit ártalmatlanná kell tenni, majd leszerelni.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?