Vonatszerencsétlenség miatt több száz embert evakuálták

Brüsszel |

<p>Mintegy háromszáz embert kellett evakuálni szombaton Gent belgiumi város közelében egy mérgező anyagot szállító vonatszerelvény kisiklása és kigyulladása&nbsp; miatt. A Hollandiából indult, akrilnitrilt szállító szerelvény tizenhárom tartályvagonjából hat kisiklott, kettő pedig felborult Gent folyami kikötőváros közelében, a Schellebelle és Wetteren helységek közötti szakaszon.</p>

Ennek következtében tűz keletkezett, de az első jelentések szerint nincs halálos áldozat, öt személyt vittek kórházba rosszullét miatt. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a környéken lakókat - mintegy háromszáz embert - a baleset helyszínétől számított ötszáz méteres körzetben evakuálják.
    A tűzoltók a helyszínre siettek, és felügyelet alatt hagyják teljesen kiégni a vagonokat. Attól tartanak ugyanis, hogy az oltáshoz használt vízsugár révén szétterjedhetnek a levegőben a mérgező gázok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?