Vonatbaleset Indiában - legalább 15 halott

Bangalor |

<p>Legkevesebb tizenöt halálos áldozatot követelt egy kedd hajnali vasúti baleset Indiában - jelentették helyi illetékesek.</p>

Ándhra Prades szövetségi államban egy gyorsvonat állomáson veszteglő teherszerelvénybe rohant. Négy kocsi kisiklott, az egyik lángba borult. Az áldozatok közül legalább kilenc a tűzben vesztette életét.

Az első feltételezések szerint a személyvonat vezetője figyelmen kívül hagyta a szemafor piros jelzését, és ezért szaladt arra a sínpárra, amelyen a tehervonat állt.

A mentőalakulatoknak mintegy hetven embert sikerült élve kiemelniük a roncsok közül. A baleset több mint harminc sebesültjét a környező kórházakba szállították.

Indiában a vonat a legnagyobb forgalmat bonyolító távolsági közlekedési eszköz. Naponta 18 millió ember utazik vonaton. A vasúti pályák biztonsági berendezése azonban elavult. A szemaforokat nagyrészt kézzel működtetik. A mozdony- és a kocsipark ugyancsak elöregedett.

Az ázsiai országban gyakoriak a vonatbalesetek. Legutóbb tavaly júliusban a Kalkuttából Újdelhibe tartó expressz siklott ki 63 ember halálát okozva.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?