Vietnami flotta: a tengerbe zuhant a malajziai utasszállító gép

Hanoi |

<p>A vietnami Tho Chu sziget közelében a tengerbe zuhant a malajziai légitársaság fél napja eltűnt utasszállító repülőgépe - közölte a vietnami állami média szombaton, az indokínai ország hadiflottájára hivatkozva.</p>

A flottatiszt hozzátette, hogy a malajziai mentőhatóságoktól kapott számítások alapján jutottak erre a következtetésre.    Ngo Van Phat tengernagy a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-200-as gép haladási sebességéből és utolsó azonosított helyzetéből ítélve a Vietnamhoz tartozó Tho Chu szigettől mintegy 280 kilométerre, malajziai vizeken zuhanhatott le.    A tengernagy ugyanakkor cáfolta azt a rá hivatkozó hírt, amely szerint tényként közölte volna, hogy a gép lezuhant.    Tho Chu szigete, amelynek térségében a Malaysia Airlines gépe a tengerbe zuhanhatott, a Thai (Sziámi)-öbölben fekszik, a dél-vietnami Ca Mau városától mintegy kétszáz kilométerre nyugatra.    A vietnami tengernagy azt mondta, a thaiföldi és malajziai mentőegységeknek közelebb esik a szerencsétlenség feltételezett térsége, de a vietnami hadiflotta is útnak indítja mentőhajóit a dél-vietnami Pho Quoc szigetéről.    A 227 utassal és 12 tagú személyzettel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartó utasszállító géppel közép-európai idő szerint pénteken 19 óra 40 perc körül (helyi idő szerint szombat hajnalban) szakadt meg a kapcsolat, mintegy két órával azután, hogy felszállt a malajziai fővárosból.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?