Viccből indult formáció a választások legnagyobb győztese Mladenovacban

Belgrád |

<p>Viccből, iróniából, a politikusok kifigurázása céljából indult a szerbiai önkormányzati választásokon a Belgrádhoz közeli Mladenovac fiatal művésze, és mindenki - legfőképpen saját maga - meglepetésére a második lett.&nbsp;</p>

Ljubisa Preletacevic Beli a választási kampány kezdete óta fehér öltönyben, fehér lovon, felékszerezve járta Mladenovacot, és mindenhol testőrei kíséretében jelent meg, számos asszisztens sürgött-forgott körülötte. Minden megnyilvánulásával az általa parodizált, minden hájjal megkent politikusnak a fontosságát hangsúlyozta. Lépten-nyomon arrogáns kijelentéseket tett, nem tagadta, hogy megvesztegethető, sőt azt sem, hogy diplomáját is csak vásárolta. Azt sem titkolta, hogy több pártnak is a tagja volt már, és mindig az érdekeinek megfelelően váltott. A szerepjáték idején használt vezetékneve is, a Preletacevic voltaképpen "pártváltót" jelent, a Beli pedig fehér öltözékére utal.    A kampány során meglátogatta a helyi gyárakat és gazdaságokat, nem létező befektetőkkel kötött fiktív szerződéseket, és gyerekeket mentett meg kitalált veszélyhelyzetekből. Jobb életet, magasabb béreket ígért a szavazópolgároknak, ígéretét azonban bevallottan nem akarta betartani.   Legközelebbi munkatársa, egyben tanácsadója Nebojsa Prilepak (Ragacs), akit egyetlen cél vezérel: teljesíteni főnöke utasításait. A választásokat követően úgy fogalmazott: "ha azt kéri, hogy hazudjak, akkor hazudok, ha azt, hogy lopjak, akkor lopok".   Az álnév mögött voltaképpen a 24 éves Luka Maksimovic rejtőzik, aki viccből hozta létre Csak erősen-Beli nevű választási listáját, amelynek mottója - egy szerb mulatós nóta alapján - a Nem kóstoltad meg a töltött káposztát (Sarmu Probo Nisi) lett. Legnagyobb meglepetésére 38 nap alatt akkora sikert tudott elérni, hogy a 20 ezer lakosú településen a szavazatok 20 százalékát szerezte meg, így több országos pártot is maga mögé utasított, és 13 képviselője lesz a helyi önkormányzatban.    A siker után Luka Maksimovic a Blic című szerb napilapnak azt mondta, ellenzéki pozícióból kíván politizálni a továbbiakban, és az lesz a célja, hogy rámutasson a képviselő-testület visszásságaira, és arra, hogy egyes döntések kizárólag a helyi politikusok önös érdekei miatt születnek meg.    A zenével és videók forgatásával foglalkozó férfi és társai a sikerüket abban látják, hogy a szerbiai állampolgárok már csalódtak a politikusokban és ígéreteikben, látják, hogy mindig ugyanazok "az arcok" képviselik őket ilyen vagy olyan felállásban, és új politikai szereplőkre vágynak, várakozás közben pedig vevők a viccre is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?