Vezérkari főnök: Izrael felkészül az északi háborúra

izraeli-palesztin konfliktus

Izrael északi határánál is felkészül a harcra – hangsúlyozta Herci Halevi izraeli vezérkari főnök a libanoni határnál tartott katonai tanácskozáson szerda este.

A vezérkari főnök a háborús készenlét fontosságára figyelmeztetett az északi határon állomásozó tartalékos tisztekkel és az északi parancsnokságot irányító Uri Gordinnal, valamint vezető tisztekkel tartott helyzetértékelő megbeszélésen.

Kijelentette, hogy addig nem érnek véget a harcok a libanoni határnál, amíg a térségben élő, de október ota evakuált sokezer izraeli nem térhet vissza otthonába teljes biztonságban. „Amikor hazamennek, feladatuk a háborús készenlét. Ez az első számú küldetésünk” – mondta a tartalékosoknak. „És most afelé haladunk, hogy készen álljunk az északi háborúra” – tette hozzá Halevy.

„A végén készek leszünk a háborúra. Ha nem lesz háború, akkor sem lesz kompromisszum az elért eredményekről, hogy a Hezbollah ne állomásozzon itt, a kerítés, túloldalán. Vissza fogjuk verni minden katonai képességüket, sokkal csendesebb lesz itt, sokkal nagyobb lesz a stabilitás, és akkor mondhatjuk majd a lakosoknak, hogy  visszatérhetnek” – emelte ki a vezérkari főnök.

„Ez holnap fog megtörténni? Valószínűleg nem, eltart egy ideig. A helyi vezetőkkel folytatott beszélgetéseim alapján az itt élők is jobban szeretnék ha egy kicsit tovább tartana, de jó eredményt érnénk el” – zárta szavait.

Libanoni jelentések szerint tizenegy libanoni civil, köztük négy gyermek vesztette életét az izraeli hadsereg (IDF) támadásaiban az ország déli részén a legutóbbi izraeli légicsapásokban. Az  IDF azt közölte, hogy szerda este libanoni célpontokat támadott.

Előzőleg, szerdai libanoni rakétatámadásokban meghalt egy 20 éves izraeli katonanő, és nyolcan megsebesültek Cfátnál egy katonai bázison, melyet  páncéltörő rakétákkal lőttek Libanonból.

A libanoni határhoz közeli galileai önkormányzat bejelentette, hogy a biztonsági helyzet felmérése után az IDF csütörtök délelőtt több helyi utat lezárt a polgári járműforgalom elől, mert libanoni belövésektől tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?