MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Washington. Egy amerikai tábornok először ismerte be, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak a Bagdad melletti Abu Graib börtönben. George Fay vezérőrnagy kijelentette: vádat emelhetnek egy ezredes ellen, aki a börtönben a katonai hírszerzés egységét vezette.
Vétkes a katonai hírszerzés is
Washington. Egy amerikai tábornok először ismerte be, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak a Bagdad melletti Abu Graib börtönben. George Fay vezérőrnagy kijelentette: vádat emelhetnek egy ezredes ellen, aki a börtönben a katonai hírszerzés egységét vezette. Fay szavai akkor hangzottak el, amikor a Pentagonban előterjesztette jelentését.
E dokumentum szerint az Abu Graib börtönben tevékenykedő amerikai katonai hírszerzés 27 tagját terheli felelősség az iraki foglyokon elkövetett visszaélésekért. Az amerikai szárazföldi erők vizsgálóbizottsága kifejezetten a katonai hírszerzés szerepét vizsgálta. Megállapítása szerint a 27 személy – 23 katona és 4 civil alvállalkozó – a foglyok megpuhítására buzdította a katonai rendőröket, illetve eltűrte a visszaéléseket. További nyolc személy, köztük két civil tudott arról, hogy mi történik a börtönben, mégsem jelentette feletteseinek.
A Fay-jelentésnek nevezett dokumentumról Paul Kern tábornok, a vizsgálat irányítója tájékoztatta a sajtót a Pentagonban. A jelentésnek csak az összegfoglalóját bocsátották az újságírók rendelkezésére. Ez számos tényezővel magyarázza a visszaéléseket, erkölcsileg romlott katonák és civilek kis csoportjának helytelen viselkedésével, fegyelmezetlenséggel, az elöljárók, az Irakban lévő parancsnokok rossz irányításával vagy mindennemű irányítás hiányával. A jelentés különválasztja a foglyoknak a digitális fotókon már napvilágra került megalázó gyötrését, kínzását, amelyet a börtönőrként szolgáló katonai rendőrök kis csoportja követett el, valamint a foglyok kihallgatása során történt visszaéléseket. Ez utóbbiakat néha olyan katonák követték el, akik nem voltak tisztában azzal, melyek azok a törvényesen megengedett eszközök, amelyeket alkalmazhatnak a foglyokkal szemben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.