Verheugen hadat üzent a brüsszeli bürokráciának

Brüsszel. Ismét hadat üzent a brüsszeli bürokráciának az európai bizottság alelnöke, Günter Verheugen. Az iparért felelős biztos programjában 13 területet határozott meg, amelyeken jelentősen csökkenteni kell a vállalatok milliárdos adminisztrációs terheit.

Brüsszel. Ismét hadat üzent a brüsszeli bürokráciának az európai bizottság alelnöke, Günter Verheugen. Az iparért felelős biztos programjában 13 területet határozott meg, amelyeken jelentősen csökkenteni kell a vállalatok milliárdos adminisztrációs terheit.

Verheugen szerint a papírmunka, a különböző jelentések, statisztikák, beszámolók elkészítésének, illetve az egyéb bürokratikus előírásoknak az egyszerűsítése révén legalább 25 százalékkal, azaz egyes számítások szerint évente nagyjából 1,3 milliárd euróval csökkenteni lehetne a vállalatok adminisztrációs terheit, és ezzel növekedhetne versenyképességük. A biztos által megjelölt területek között van egyebek mellett a társasági jog, a munkaügy, az adózás, a statisztikai adatok készítése, a mezőgazdaság, a szállítás. Javaslatait várhatóan az Európai Unió vezetőinek márciusra tervezett csúcstalálkozóján fogják megvitatni.

Verheugen már korábban is több ízben ostorozta a brüsszeli jogalkotókat amiatt, hogy jelentős a lemaradás az adminisztratív eljárások egyszerűsítésében, és radikális reformokat sürgetett az Európai Unió központjában is. A múlt év végén például síkraszállt azért, hogy az Európai Bizottság tagjait a jövőben ne a nemzeti kormányok jelöljék ki. Jelenleg minden tagállam egy biztosi hellyel rendelkezik az unió kormányában. Az ő elképzelése szerint a bizottság elnöke – akit a jelenlegi rend szerint a tagállamok jelölnek ki – az Európai Parlament tagjainak ötévente esedékes megválasztásával egyidejűleg nyerné el a tisztségét. Az elnök azután maga dönthetné el, kiket hív meg a bizottságba, a különböző biztosi posztokra. Ennek során – Verheugen terve szerint – nem kellene tekintettel lennie a nemzeti kvótákra, azaz nem feltétlenül jutna minden EU-tagállamnak egy biztosi hivatal, amint az jelenleg fennáll.

Verheugen tavaly ősszel a Süddeutsche Zeitung hasábjain szokatlan élességgel bírálta az unióban elhatalmasodó bürokráciát, túlzott hatalommal, illetve pökhendi magatartással vádolva az EB több magas rangú tisztségviselőjét. Egyeseket azért is megrótt, mert saját nézeteiket bizottsági álláspontként megfogalmazva tolmácsolják a tagállamoknak. Azt a véleményét is hangoztatta, hogy állandó a hatalmi harc a biztosok, illetve a testület több magas rangú tisztségviselője között. Ez utóbbiak Verheugen szerint túl sok hatáskört igyekeznek magukhoz ragadni.

Január elején pedig amellett kardoskodott, hogy a tagállamok kevesebb biztost delegáljanak Brüsszelbe, és a kisebb országok helyettesi posztokat töltsenek be a bizottságban. „Egy kisebb tagállam jobban jár, ha helyettesi posztot kap egy kiemelt jelentőségű szakterületen, mint ha saját biztost állítana egy kevésbé fontos témában” – nyilatkozta a ZDF német televíziónak. Ismételten hangsúlyozta: „hatékony, kisméretű és szakmailag felkészült bizottságra van szükség az unióban. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?