Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Tikrítben

Tikrít |

<p>Legalább 26 ember, köztük 14 rendőr meghalt, és több mint negyvenen megsebesültek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet támadásában szerdára virradóra az észak-iraki Tikrít városában - közölték biztonsági és kórházi források.</p>

Háled Mahmúd rendőr ezredes elmondta, hogy a szélsőségesek rendőrruhába öltözve, rendőrautókkal érkeztek a Bagdadtól 175 kilométerre északra fekvő városba. Tízen voltak, köztük két öngyilkos merénylő.

A támadók egy rendőrőrsöt és egy rendőr ezredes házát támadták meg. Az ezredes négy családtagjával együtt életét vesztette a merényletben.

Két öngyilkos merénylő felrobbantotta robbanóanyaggal megpakolt mellényét, amikor a rendőrök körülvették, három másik támadó pedig a biztonságiakkal vívott tűzharcban halt meg. Háled Mahmúd szerint öt további támadó feltehetően elrejtőzött a városban, ezért a hatóságok éjszakai kijárási tilalmat hirdettek ki. A reggeli órákban is fegyverropogást lehetett hallani Tikrítben.

Az Iszlám Állam fegyveresei három évvel ezelőtt elfoglalták Irak területének mintegy harmadát, megszállták a zömében szunnita arabok lakta városok többségét Bagdadtól északra és nyugatra, köztük Tikrítet is. Az iraki erők az Irán által támogatott síita milíciák segítségével két évvel ezelőtt kisöpörték őket Tikrítből, Szaddám Huszein néhai diktátor szülővárosából. Javában zajlik a dzsihadista szervezet utolsó nagy fellegvárának, Moszulnak a felszabadítása is. A keleti városrészből már teljesen kiszorították őket, a nyugatiban viszont még néhány kerület a kezükön van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?