<p>Az ukrán kormány rendelete értelmében még ebben az évben emlékművet emelnek és avatnak fel a Vereckei-hágón a 70 éve kikiáltott Kárpát-Ukrajna védőinek tiszteletére.</p>
Vereckén újabb ukrán emlékmű épül az idén
A kijevi kormány a napokban rendeletet hozott azoknak az állami és helyi szintű rendezvényeknek a megtartásáról, amelyekkel Kárpát-Ukrajna megalakulásának idei 70. évfordulóját méltatják.
Az 1939. március 15-én kikiáltott, néhány napig létezett független állam emlékének ápolása céljából a kormány megbízta Kárpátalja megye vezetését, hogy 2009 folyamán hozassa rendbe Kárpát-Ukrajna védőinek vereckei nyughelyét, rendezze a környező terepet és az ott lévő - tavaly felavatott - ukrán emlékjelet. Megbízta azzal is, hogy a háború és a politikai terror áldozatai emlékének megörökítésével foglalkozó állami bizottsággal karöltve dolgozza ki a hágón elesett ukránok maradványainak exhumálásával és újratemetésével kapcsolatos kérdéseket - jelentette a hét végén az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.
A kormány utasította az illetékes minisztériumokat, a nemzetiségi és vallásügyi állami bizottságot és Kárpátalja megye vezetését, hogy szervezze meg a Kárpát-Ukrajna kikiáltására és védőinek katonai-politikai szerepére vonatkozó levéltári okmányok felkutatását. A rendelet azzal is megbízta a helyi hatóságokat, hogy vizsgálják meg oktatási és kulturális intézmények, parkok, utcák és terek Kárpát-Ukrajna egykori elnökéről, Avgusztin Volosinról és harcostársairól való elnevezésének kérdését.
Szerepel az ukrán kormány tervei között egyebek mellett dokumentumfilm elkészítése is Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 70. évfordulójával kapcsolatban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.