Velence sem kerül a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára

Velence

Velence városa sem került a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) a kínai Fucsou városban ülésező világörökségi bizottsága csütörtökön hozta meg döntését. Velencét az mentette meg, hogy – több évnyi tétovázás után – a múlt hét elején az olasz kormány kitiltotta a tengerjáró hajókat a város lagúnából. A tilalom augusztus elsején lép életbe, és a több mint 25 ezer tonnás hajókra érvényes, amelyek nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető Giudecca-csatornába.

A kormány azt követően hozta meg a döntést, hogy az UNESCO kilátásba helyezte, veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítja Velencét illetékes testülete júliusi tanácskozásán.

Velence és lagúnái 1987 óta élvezik a világörökségi státuszt.

Szintén csütörtökön döntött az UNESCO arról, hogy az előzetes aggodalmak ellenére Budapest sem kerül a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. Az UNESCO bizottságában a nagy építési projektek, a magas épületek, a zsidónegyedként ismert terület bontási munkálatai és a nem megfelelő fejlesztései, a műemlékvédelmi erőfeszítések hiánya és a megnövekedett forgalom kelt aggodalmat.

A Duna-part látképe és a Budai várnegyed 1987-ben, az Andrássy út és történelmi környezete 2002-ben került fel a világörökségi listára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?