Vége a magyar alamcsatának

Budapest/Vásárosnamény |

<p>Felfüggesztették demonstrációjukat és megkezdték az elvonulást gépeikkel az almatermelők a tíz napja blokád alatt tartott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei feldolgozóüzemek elől, mivel a termelők elfogadták az árral kapcsolatos megállapodást - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) igazgatója szerdán kora délután.</p>

Az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi, illetve vásárosnaményi telephelye előtt demonstráló termelők szerdán délelőtt Vásárosnaményban értékelték a kedd esti budapesti megállapodásban foglaltakat és egyhangú szavazattal hozták meg döntésüket, miszerint elfogadják - mondta az érdekképviseleti szervezet vezetője.
Hozzátette: a gazdálkodók döntése alapján a Magosz vezetői aláírhatják csütörtökön délután Budapesten Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel a megállapodást.
Budai Gyula tájékoztatása szerint a megállapodás elfogadásával együtt a gazdák felfüggesztették blokádjukat az Agrana feldolgozó cég anarcsi és vásárosnaményi telephelye előtt, s szerdán délben megkezdték elvonulásukat gépeikkel az üzemek elől. A Magosz szövetségi igazgatója hozzáfűzte, hogy "a termelők a felfüggesztést azért fogalmazták meg, mert a megállapodás még nincs aláírva, bármi történhet időközben, és egyébként is szeptember 15-ig szól az elfogadott bejelentésük a demonstráció helyszíneire".
A feldolgozók, a termelők és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fővárosi egyeztetésén kedden este született megállapodás szerint az ipari almáért 9 eurócentet fizet majd kilogrammonként a magyarországi almatermelőknek az Agrana cég, amely a magyar piac 60 százalékának kapacitását birtokolja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?