Vatikáni bejelentés: október 19-én avatják boldoggá VI. Pál pápát

Vatikánváros |

<p>Október 19-én avatják boldoggá VI. Pál pápát, aki 1963 és 1978 között irányította a katolikus egyházat&nbsp;&nbsp;- jelentette be szombati közleményében a Szentszék.</p>

A közlemény szerint Ferenc pápa pénteken megadta a szükséges felhatalmazást a boldoggá avatáshoz, amely a szentté avatást megelőző utolsó lépcsőfok. Az ehhez szükséges csodát, egy magzat orvosi szempontból megmagyarázhatatlan gyógyulását, amelyet VI. Pál közbenjárásának tulajdonítanak, már elismerte a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja.

Az 1897-ben született Giovanni Battista Montinit, aki XII. Piusz pápa jobbkeze volt, XXIII. János pápa halála után, 1963-ban választották pápának VI. Pál néven. Ő fejezte be az elődje által elindított II. vatikáni zsinatot, amely megnyitotta a katolikus egyházat más vallások és a társadalom felé. VI. Pált bírálták is, főként az 1968-as Humanae Vitae enciklikája miatt, amely megtiltotta a mesterséges fogamzásgátlást a katolikusok számára. Ferenc pápa április 27-én avatott szentté Rómában két korábbi egyházfőt, XXIII. Jánost és II. János Pált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?