Váratlanul Moszkvába utazott a magyar külügyminiszter, hogy az orosz miniszterelnök-helyettessel tárgyaljon

szijjarto k

Szijjártó Péter (Fidesz) kedden váratlanul Moszkvába utazott, ahol Alekszandr Novak energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettessel fog találkozni.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a látogatás kapcsán a Facebookon azt írta, Európa az enyhe télnek köszönhetően élte túl az energiaválságot. Mint azt kiemelte, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ugyanakkor a kínai gazdaság újraindulásával és az európai energetikai infrastruktúra lassú fejlődésével összefüggésben meredeken emelkedő energiaigényre figyelmeztet.

Szijjártó ennek fényében úgy gondolja, az igazi problémát a kontinensen a következő tél jelenti majd.

A magyar külügyi tárcavezető szerint az orosz miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélések fő témája többek között a Magyarország gázellátását is biztosító Török Áramlat vezeték fizikai és műszaki biztonságának kérdésköre, az olajellátás megőrzése, valamint az atomipart fenyegető szankciók elkerülése lesz.

Szijjártó Péter ezt követően Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával is tárgyal majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?