Van Rompuy szerint aggasztó a helyzet, politikai megoldás kell

Brisbane |

<p>Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács elnöke a G20 csoport Ausztráliában szombaton megkezdődött csúcsértekezletén, és azt mondta, meg kell akadályozni, hogy újra kitörjenek a harcok.</p>

A tanácskozáson jelenlévő európai uniós állam-, illetve kormányfők, köztük a német kancellár és a francia elnök vasárnap egyeztetnek az amerikai elnökkel a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatban - tudatta.

Herman Van Rompuy felszólította Oroszországot, hogy minden befolyását vesse latba a kelet-ukrajnai szakadároknál a béke érdekében. Az Európai Tanács elnöke azt is követelte, hogy Moszkva vessen véget a szeparatisták fegyverrel és katonákkal való támogatásának. A cél az, hogy minden fél tartsa magát a minszki békemegállapodáshoz - hangsúlyozta.

Herman Van Rompuy szerint "az Európai Unió továbbra is úgy gondolja, hogy a válságnak csak politikai megoldása lehet". A politikus aggasztónak nevezte az arról szóló híreket, hogy a napokban hogy orosz harci eszközökből, harckocsikból, légvédelmi rendszerekből, tüzérségi és harci alakulatokból álló konvojok jutottak el a kelet-ukrajnai térségbe az oroszbarát szeparatisták támogatására.

Az Európai Tanács elnöke megerősítette, hogy az EU-országok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásán téma lesz az esetleges újabb szankciók ügye. Pénteken diplomáciai körökből ismertté vált, hogy a miniszterek elvi döntést hozhatnak az uniós vízumtilalommal, illetve európai vagyonbefagyasztással sújtott orosz, illetve oroszbarát ukrán állampolgárságú személyek körének kibővítéséről.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hétvégi csúcstalálkozóját az ausztráliai Brisbane-ben tartják. A tanácskozás fő témái között a globális gazdasági növekedés serkentése, a nagyvállalatok adóelkerülésének megszüntetése és a privát szektor infrastrukturális beruházásainak elősegítése szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?