Vámháború: Kína készen áll válaszolni az elektromos autókra kivetett vámokra

333

Néhány kínai elektromos járműgyártó és beszállító már megkezdte a beruházásokat az európai termelésbe, hogy elkerülje a vámokat. 

Peking reméli, hogy az Európai Unió felülvizsgálja a kínai elektromos járművekre kivetett vámokat, és nem fog továbbmenni a "rossz úton", hogy megvédje autóiparát a versenytől – erről csütörtökön számolt be a Hszinhua állami hírügynökség.

Kína közölte, hogy intézkedéseket fog hozni érdekei védelmében, miután az Európai Bizottság szerdán bejelentette, júliustól vámokat vet ki a Kínából származó elektromos autók behozatalára. A 2023-as uniós adatokon alapuló számítások szerint ez több milliárd eurós nagyságrendű többletköltséget jelent az autógyártóknak.

Kína erős pozíciója

A Hszinhua kommentárjában azt írta, hogy Kína és az EU gazdasági szerkezetét és méretét tekintve a legjobb lépés az lenne, ha a főbb gazdasági és kereskedelmi kérdésekben egyesítenék erőiket.

"Az EU számára költséghatékonyabb lenne, ha kihasználná Kína előnyeit saját elektromos járműiparának fejlesztéséhez" - írta a közlemény.

Az EU lépése kevesebb mint egy hónappal azután történt, hogy az Egyesült Államok nyilvánosságra hozta, hogy a kínai elektromos autókra kivetett vámok négyszeresére, 100 százalékra emelését tervezi. A kínai autóipar, amely állami és magánvállalatok keverékéből áll, költségelőnyöket élvez a külföldi versenytársakkal szemben, ami részben a kormányzati támogatásoknak, illetve az akkumulátorok ásványi anyagai terén betöltött országos dominanciának köszönhető.

A gépjárműgyártó vállalatok helyzete és hozzáállása

A legnagyobb európai autógyártók némelyikének részvényei, amelyeknek nagy arányban értékesítenek Kínában, szerdán csökkentek a pekingi megtorlástól való félelem miatt. A kínai elektromos autógyártók részvényei azonban néhány kivételtől eltekintve (Great Wall Motor és SAIC) többnyire emelkedtek. Annak ellenére, hogy az európai autógyártóknak a kínai riválisok olcsóbb elektromos autók beáramlásával kell szembenézniük, a kontinens autóipara gyakorlatilag nem támogatja a vámokat. A vámok legfőbb ellenzői közé tartoznak a legnagyobb európai autógyártók, például a BMW, a Volkswagen, a Stellantis és a Mercedes-Benz, amelyek függnek a kínai piactól, és tartanak a megtorlástól. Ráadásul ők maguk is importálják a Kínában gyártott járműveiket.

Brüsszel készen áll a cselekvésre

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke többször is kijelentette, hogy Európának cselekednie kell annak megakadályozása érdekében, hogy Kína elárassza a blokk piacát elektromos autókkal. 

Az EU és Kína kereskedelmi és gazdasági kapcsolatai válaszúthoz érkeztek, és fontos, hogy Brüsszel stratégiai és hosszú távú jövőképet mutasson - írja a Hszinhua.

Úgy tűnik, a bizottság hagyott némi teret a két fél számára, hogy folytassák a konzultációkat a megfelelő megoldás megtalálása és a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében - tette hozzá a kínai ügynökség.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?