Valls francia miniszterelnök lemond, és indul az elnökválasztáson

Párizs |

<p>Manuel Valls francia miniszterelnök még hétfőn bejelenti, hogy lemond, és indul a jövő évi elnökválasztáson - közölte a francia miniszterelnöki hivatal.</p>

A közlemény szerint a kormányfő 18.30 órakor a Párizshoz közeli Evry városának polgármester hivatalában tart beszédet. Manuel Valls sokáig a város polgármestere és nemzetgyűlési képviselője volt.

A miniszterelnök környezete megerősítette, hogy Manuel Valls azt fogja bejelenteni, hogy elindul az elnökválasztáson. Jelöltsége azóta nem kétséges, hogy Francois Hollande francia államfő csütörtök esti televíziós beszédében bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra egy második mandátumra.

A kormányzó Szocialista Párt január 22-én és 29-én rendezi meg két fordulós elnökjelölt-állító előválasztását.

Már hét politikus jelezte, hogy részt vesz a szocialisták megmérettetésén. Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon viszont nem kíván megmérkőzni az elnökjelölti posztért. Mindketten közvetlenül az elnökválasztás első fordulójában állnak rajthoz, ezáltal több baloldali jelölt is megmérkőzik majd az egy hete konzervatív jelöltté választott Francois Fillonnal és Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével.

A Harris Interactive közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint Valls a baloldali előválasztás esélyese; a szavazatok 24 százalékára számíthat.

A jelenlegi felmérések szerint viszont az elnökválasztáson Vallsnak nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulójába.

Francois Hollande államfő és Manuel Valls kormányfő a szokásoknak megfelelően hétfőn munkaebéden egyeztet az Elysée-palotában, amelynek várható témája a 2014 márciusban kinevezett miniszterelnök távozása lesz.

A francia sajtó szerint több kormánytag neve is felmerült Valls utódaként a kormányfői székben, köztük Bernard Cazeneuve belügyminiszteré, Jean-Yves Le Drian védelmi miniszteré és Marisol Touraine-é, aki az egészségügyi tárcát irányítja.

Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?