Választások Koszovóban

Pristina. Parlamenti választásokat tartanak holnap Koszovóban, első ízben azóta, hogy az ENSZ a jugoszláviai NATO-csapások után, 1999 júniusában átvette az albán többségű szerbiai tartomány igazgatását.

Pristina. Parlamenti választásokat tartanak holnap Koszovóban, első ízben azóta, hogy az ENSZ a jugoszláviai NATO-csapások után, 1999 júniusában átvette az albán többségű szerbiai tartomány igazgatását. A voksolás után megalakuló 120 fős parlament kormányt és elnököt nevez majd ki és a koszovóiak egyes igazgatási feladatokat átvesznek az ideiglenes ENSZ-igazgatástól (UNMIK). Hans Haekkerup, az UNMIK vezetője úgy véli, az új intézmények elősegítik majd az etnikai feszültség enyhülését. Bízik abban, hogy ezek az intézmények az együttműködés felé terelik majd az albánokat és a tartományban kisebbségben élő nemzetiségeket. „Az idő nekünk dolgozik, és a koszovóiak elfogadják majd, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett kell élniük” – tette hozzá. Értékelése szerint javult a helyzet: az egy évvel ezelőttihez képest csökkent az erőszakos cselekmények száma, 40 százalékkal kevesebb etnikai indíttatású erőszakos cselekményt követtek el. Jelentősen visszaszorult a politikai hátterű erőszak is. Haekkerup a választásokon nagyarányú részvételre számít, a szerb kisebbség részéről is (amely tavaly bojkottálta a koszovói helyhatósági választásokat, idén viszont Belgrád részvételre szólította fel őket). A voksolás után a koszovói parlament remélhetőleg még novemberben megalakul. Ugyanakkor a háború után két és fél évvel Koszovót még mindig mély megosztottság uralja, az albánok és a szerbek elkülönülve élnek: az előbbiek függetlenségre törekednek, ez utóbbiak pedig nem ismerik el az UNMIK fennhatóságát és ismét Szerbiához csatolnák Koszovót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?