Választási csalást emleget a koszovói ellenzék

Pristina |

<p>A szavazatok több mint felének összeszámlálása után valamelyest csökkent ugyan a kormányzó Koszovói Demokrata Párt (PDK) előnye, de 30,6 százalékkal változatlanul a vasárnap megtartott választás nyertesének számít.</p>

Legfőbb riválisa, a voksok 26,2 százalékát megszerző Koszovói Demokratikus Liga (LDK) ugyanakkor választási csalással vádolja a győztest.     A vád alapja az, hogy két, a PDK fellegvárának tartott választási körzetben aránytalanul nagy volt a részvétel, az országos 48 százalékkal szemben 94 százalék. "A koszovói realitások alapján a 94 százalékos választási részvétel statisztikailag lehetetlen, logikailag ésszerűtlen, politikailag elfogadhatatlan és jogilag megtámadható" - jelentette ki Arben Gashi, az LDK szóvivője, hozzátéve, hogy a párt a két választási körzetben új voksolást követel. A PDK még nem reagált a vádra.
Doris Pack, az Európai Parlament megfigyelő missziójának vezetője értesült a választási csalás vádjáról, de mint mondta, nem hiszi, hogy az esetleges csalás érvénytelenítené a voksolást. Megítélése szerint a választás összességében jól szervezett volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?