Vajdasági magyarok: öten háromfelé

Belgrád. Szertefoszlott az utolsó remény is arra, hogy az öt délvidéki magyar párt együtt induljon a december 28-i szerbiai előre hozott választáson.

Belgrád. Szertefoszlott az utolsó remény is arra, hogy az öt délvidéki magyar párt együtt induljon a december 28-i szerbiai előre hozott választáson. Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) úgy döntött, hogy bojkottálni fogja a választást, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) pedig bejelentette, hogy nem kíván csatlakozni ahhoz a koalícióhoz, amelyet a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hozott tető alá három másik szerbiai kisebbségi, illetve regionális párttal. Az öt vajdasági magyar párt a múlt hét elején egyeztetett a választások előtti teendőkről, s a több lehetőség között felmerült az öt magyar párt összefogása, csatlakozása valamely más koalícióhoz, illetve a választások bojkottja. Kasza József, a VMSZ elnöke vasárnap elvi megállapodásra jutott Nenad Csanakkal, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), Rasim Ljajiccsal, a Szandzsáki Demokrata Párt (SDP) és Branislav Kovaceviccsel, a Liga Sumadiáért (LS) nevű párt elnökével választási koalíció megkötéséről. A koalíció az Együtt a toleranciáért Csanak–Kasza–Ljajics nevet választotta, s csatlakozásra szólított más pártokat is. A Kasza-féle koalícióhoz csatlakozni kívánt két kisebb magyar párt, a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom, illetve mindkét vajdasági horvát párt. A legnagyobb dél-szerbiai albán párt, a Demokratikus Cselekvés Pártja bejelentette, hogy nem indul ugyan a választáson, de valószínűleg támogatni fogja a toleranciát hirdető szövetséget.

Az Ágoston András vezette VMDP most bejelentette, hogy folytatja a koalíciós tárgyalásokat Szandzsáki Demokratikus Akciópárttal és a Vajdasági Reformpárttal. Páll Sándor, a bojkottot hirdető VMDK elnöke szerint csak akkor lenne értelme részt venni a választáson, ha az öt magyar párt együtt indulna a megmérettetésen. „A VMDK az aktív bojkottot választja, s felszólítja híveit, hogy egyik koalícióra se szavazzanak, mert ez esetben voltaképpen más magyar párt ellen voksolnak.” Kasza József a VMDK és a VMDP döntésére reagálva közölte: a bojkottnak semmi értelme nincs, mert ez a radikálisok malmára hajtja a vizet, s leszoktatja a vajdasági magyarokat a szavazásról, arról, hogy saját sorsuk alakulásáról döntsenek. A tisztán ötpárti magyar összefogás viszont nem lenne elegendő ahhoz, hogy a magyar nemzeti közösség politikai képviselői bekerüljenek a parlamentbe.

Ma folytatódik az egyeztetés

Budapest. Ma a második fordulóval folytatódnak a szakértői megbeszélések a kettős állampolgárságról a külügyminisztérium és az öt vajdasági magyar szervezet között. „A tárca azt várja, hogy a vajdasági magyar szervezetek világosan, és a magyar állampolgársági törvény ismeretében egyértelműen leszögezik, milyen megoldásokat látnának szívesen” – jelentette ki Bársony András külügyi államtitkár még októberben. A magyar–szerb kormányközi szintű szakértői megbeszélések valószínűleg csak akkor kezdődnek a kettős állampolgárság ügyében, amikor világossá válik, milyen, a vajdasági magyarok számára még elfogadható lehetőségek kínálkoznak. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?