Vajdasági magyar pártok a bojkottról

Szabadka. Az öt vajdasági magyar párt nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy bojkottálni fogja a december végi szerbiai előre hozott parlamenti választást.

Szabadka. Az öt vajdasági magyar párt nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy bojkottálni fogja a december végi szerbiai előre hozott parlamenti választást. Az öt vajdasági magyar párt elnökei szerdán késő este egyeztettek, mivel az ötszázalékos parlamenti küszöb miatt önállóan egyetlen magyar párt, de más nemzeti alapon szerveződő szerbiai párt se jutna be a parlamentbe. A bojkott mellett felmerült a többi kisebbségi párttal, illetve más vajdasági regionális pártokkal való összefogás lehetősége is. Döntés egyelőre nem született. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke szerint minden lehetőség nyitott. Páll Sándor, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) elnöke egyértelműen a választások aktív bojkottja mellett foglalt állást, de Kasza József, a VMSZ elnöke ezzel nem értett egyet. A Kereszténydemokrata Európa-mozgalomnak és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalomnak egyelőre nincs kiforrott véleménye. Mind az öt párt sérelmezte, hogy a múlt héten feloszlatott parlament hároméves működése alatt nem módosította a választójogi törvényt úgy, hogy a nemzeti alapon szerveződő pártok önállóan tudják képviseltetni magukat a törvényhozásban. Kasza közölte, hogy a magyar pártok már kapcsolatba léptek a többi, nemzeti alapon szerveződő szerbiai – vajdasági horvát, szandzsáki muzulmán – párttal, amelyek hajlandóságot mutattak az összefogásra. Megállapodtak abban is, hogy hamarosan együtt adják át a magyar állampolgárság iránti igényt támogató, több mint ötvenezer aláírást Medgyessy Péter magyar miniszterelnöknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?