Vádat emeltek egy 14 éves fiú ellen, aki fejszével agyonverte az édesanyját

balta k

Vádat emeltek egy 14 éves fiú ellen, aki tavaly decemberben a magyarországi Fülöpjakabon baltával megölte az édesanyját.

A vádhatóság azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az asszony 2022 nyarán munkavégzés céljából Fülöpjakabra költözött, ezért egy ismerősére bízta a 14 éves fiát. A fiatalkorú ezt nehezményezte, és végül 2022 novemberében az anyjához költözött.

December 12-én reggel együtt indultak el otthonról kerékpárral, de a fiú már ekkor elhatározta, hogy nem megy iskolába, hanem megöli az anyját. Miután a község központjában elváltak egymástól, a fiú visszafordult. Hazatérve, a kerékpárját az iskolatáskájával együtt az épület mögé rejtette, magához vett egy baltát és azzal a szoba sarkában elbújva várta a nőt.

Amikor anyja belépett a szobába, a fiú hátulról rátámadt: előbb ököllel többször megütötte, majd a baltával kétszer a fejére sújtott. Az asszony a bántalmazás következtében a földre zuhant és a helyszínen meghalt. A fiú gondosan feltakarította a bűncselekmény nyomait, magához vette az anyja telefonját és pénztárcáját, és elhagyta a házat.

Az ügyészség a fiatalkorút előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, továbbá kifosztás bűntettével vádolja.

A letartóztatásban lévő fiú bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?