Vádat emeltek az érpataki polgármester ellen közösség elleni uszítás miatt

Nyíregyháza |

<p>Folytatólagosan elkövetett, közösség elleni uszítás bűntette miatt vádat emelt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független polgármestere ellen a Nyíregyházi Járási Ügyészség.</p>

Zsíros Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint Orosz Mihály Zoltán 2014 nyarán egy ünnepségen a község polgármestereként beszédet mondott az önkormányzat épülete előtt. "A beszéd célja az volt, hogy a hallgatóságban bizonyos csoportokkal szemben félelemérzést, ellenszenvet, gyűlöletet alakítson ki, egyidejűleg az általa hamisan beállított támadással szembeni fellépésre buzdított" - ismertette a főügyész.    Zsíros Zsolt a vádiratot idézve elmondta, a vádlott az önkormányzat alkalmazásában lévő személlyel Izrael vezetőit ábrázoló bábukat akasztatott fel, nyakukba megalázó tartalmú feliratot helyeztetett, valamint megtaposott egy Izrael zászlaját utánzó, de szabadkőműves jelképeket tartalmazó papírlapot. A polgármester a rendezvény utáni hagyományőrző megemlékezésen is gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Mindkét eseményről felvételt készíttetett és felrakatta az internetre.    Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint a sérelmes internetes adattartalmak végleges hozzáférhetetlenné tételét indítványozta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?