Számtalan esetben fizettek le temetkezési vállalkozások egészségügyi dolgozókat, az ügyben hat emberrel szemben folyik eljárás a magyarországi Pest vármegyében – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Üzletszerűen vesztegettek meg egészségügyi dolgozókat temetkezési vállalkozások Magyarországon
A tájékoztatás szerint az egészségügyi dolgozók a pénzért cserébe a temetkezéssel foglalkozó cég ügyintézési folyamatait jóval kedvezőbb feltételek mellett folytatták le. A halottkezelési dokumentációkat a szokottnál kedvezőbben ütemezték, azáltal, hogy az elhunytak hűtési idejét csökkentették.
November 22-én a bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgált emberek lakásain és munkahelyein kutatást tartottak a rendőrök, és a bizonyításhoz szükséges eszközöket foglaltak le, további információkat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg – ismertette a rendőrség.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a nyomozók hat embert előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, közülük egy férfit őrizetbe vettek.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya két emberrel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása, míg négyükkel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt folytat eljárást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.