Stockholm. A 2001. évi orvosi Nobel-díjat egy amerikai és két brit kutató kapja. Mindhárman a sejtosztódással kapcsolatos úttörő felfedezéseikért részesülnek a magas tudományos elismerésben. A stockholmi Karolinska Intézet tegnap jelentette be, hogy Leland H. Hartwell amerikai, valamint Timothy Hunt és Paul M.
Stockholm. A 2001. évi orvosi Nobel-díjat egy amerikai és két brit kutató kapja. Mindhárman a sejtosztódással kapcsolatos úttörő felfedezéseikért részesülnek a magas tudományos elismerésben. A stockholmi Karolinska Intézet tegnap jelentette be, hogy Leland H. Hartwell amerikai, valamint Timothy Hunt és Paul M. Nurse brit kutatóknak ítélte oda az idei orvosi Nobel-díjat. Az indoklás szerint kutatási eredményeik új utakat nyithatnak a rákbetegség megállapításának módjai és a rákos betegek kezelése terén. Az orvostudósok legnagyobb kitüntetése idén mintegy egymillió eurónyi pénzjutalommal jár. A Nobel-díjakat hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel (1833–1896), a díj alapítója halálának évfordulóján adják át.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.