Utórengés rázta meg Szíria északnyugati részét

török-szíriai földrengés

Újabb, 5,4-es erősségű utórengés rázta meg csütörtök este a szíriai Idlíb tartomány északnyugati részét, a földmozgást a dél-törökországi Hatay tartományban és Libanonban is érezni lehetett.

A SANA állami hírügynökség a szíriai szeizmológiai központra hivatkozva arról számolt be, hogy helyi idő szerint este tíz óra előtt történt földrengés fészke 61 kilométerre volt Idlíb városától északnyugatra 18,8 kilométeres mélységben. A szíriai nagyváros lakói pánikszerűen az utcákra rohantak.

A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító 7,7 és 7,6 erősségű két földrengés több mint 42 ezer ember halálát okozta. A szíriai kormány uralta térségekben egyelőre 1414 halálos áldozatról tudni, míg az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte északnyugati régióban több mint négyezerről.

Az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett a földrengés, amely miatt 400 millió dolláros (143 milliárd forint) felajánlást kért a közvetlen humanitárius szükségletek fedezésére Szíriában az elkövetkező három hónapra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?