Útlevél nélkül Európába

Öt nap múlva már nem kell útlevél ahhoz, hogy valaki az EU valamelyik tagállamába utazzon. Sőt a közösség 25 országán kívül Norvégiába, Izlandra és Liechtensteinbe is lehet majd személyivel menni. Persze változatlanul érvényes lesz az útlevél is.

Erre főként a 14 éven aluliaknak lesz szükségük, mivel személyivel önállóan csak az ennél idősebbek utazhatnak. Változik az ellenőrzés a határokon is. Az unió belső határain, tehát a hazánkkal szomszédos osztrák, magyar, cseh és lengyel határon csak egy megállásos ellenőrzés lesz. A nem tagállamokkal szomszédos határszakaszokon viszont szigorúbb vizsgálatra számíthatnak a belépők.

Hand in hand

Ezt a kifejezést használják német nyelven a munkában való együttműködésre. Kéz a kézben fordítottuk és mondjuk ezután jelképesen mi is, ha határőreink és uniós kollégáik közös ellenőrző tevékenységére gondolunk. Május 1-jétől ugyanis, bár az unió teljes jogú tagjává válunk, a határforgalom ellenőrzése nem szűnik meg az említett szakaszon, annak ellenére, hogy ezek az Unió belső határai lesznek. Az államhatárt ezután is csak a kijelölt átkelőkön léphetjük át, de a legtöbb helyen már csak egyszer kell megállnunk.

Az egy megállásos ellenőrzési rendszer azt jelenti, hogy egyszer kell az utazónak megállni, és azon az egy helyen ellenőrzi – például – az osztrák és a magyar határőr is az átlépésre jelentkezőt.

Az egyszerűsített ellenőrzésnek köszönhetően nemcsak a személyforgalom, hanem a teherforgalom is gyorsabbá válik. Május 1-jétől ugyanis a belső határokon megszűnik a vámellenőrzés, s ezzel a kamionok sokszor kilométereken át kígyózó sora. A tehergépjárművek ezután is megállnak a belső határokon, de a határőrök csak biztonsági ellenőrzést végeznek, és az útiokmányokat nézik meg. A gyorsabb átkelést szolgálja az is, hogy ahol megoldható, elkülönítik egymástól az uniós és az unión kívüli személy- és teherforgalmat. Ezt az átkelőhelyeken tájékoztató táblák jelzik majd. A határellenőrzés a belső határokon mindaddig fennmarad, amíg Szlovákia nem felel meg a schengeni feltételeknek.

Otto Gruber főfelügyelő, az osztrák belügyminisztérium Közbiztonsági Főigazgatóságának munkatársa elmondta, a schengeni egyezmény kiterjesztése a schen-geni információs rendszer második generációjának kiépítését jelenti. „Azaz minden schengeni országnak számítógépes online kapcsolatban kell lennie az információk terén. Az infrastruktúra kiépítése nem történt meg. A mostani rendszer kapacitása nem elegendő. A tíz új csatlakozó országnak ezt teljesen újonnan kell kiépíteni, ami a szakemberek szerint 2006 közepéig tart. Ezután egy féléves próbaidőszak következik, így a csatlakozást 2007. január 1-jétől lehet számítani” – nyilatkozta Gruber.

Külső szigorítás

Míg a belső határon egyszerűsödik az ellenőrzés, a külső határokon szigorítás várható. A harmadik országból érkező polgárokat számítógéppel regisztrálják, megvizsgálják a továbbutazásukhoz szükséges anyagi feltételeket, vízumkötelezettség esetén a vízum érvényességét, a gépjármű okmányait és azt, hogy a belépő személy nem jelent-e veszélyt az ország biztonságára. A határőrség csakúgy, mint eddig, az ország belsejében is ellenőrizheti, hogy a külföldiek jogszerűen tartózkodnak-e nálunk. Az európai közösség egyúttal vámunió is, amely biztosítja az áruk szabad áramlását, egyes termékek esetében mégis vannak korlátozások.

Az adómentes mennyiség 800 szál cigaretta, ami személyenként négy kartont jelent. Ezer gramm fogyasztási dohány, 110 liter sör, 20 liter köztes alkoholtermék, 10 liter alkoholtermék, illetve 90 liter bor szintén adómentesen behozható.

Elég a személyi

Csatlakozásunkat követően az egyik legnagyobb újdonság, hogy az Unió tagállamaiba, valamint Norvégiába, Izlandra és Liechtensteinbe az útlevél mellett 14 éves kortól személyi igazolvánnyal is utazhatunk. Ehhez a régi és az új típusú személyi igazolványok egyaránt felhasználhatók.

Soltész Róbert magyarországi okmányszakértő: „Száz-száztíz féle okmányt kell megismertetni a beosztott állományokkal, hogy a biztonságos ellenőrzést végre tudják hajtani. A határátkelőhelyeken, illetve hát az ország mélységében szintén.”

A határőrök hónapok óta készülnek a csatlakozásból fakadó többletfeladataik végrehajtására. Miközben nekünk nincs más dolgunk, mint személyi igazolványnyal a zsebünkben besorolni az uniós sávba. (mtv, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?