Utcán lövöldözött egy ember Svájcban, halottak

Bern |

<p>Egyelőre ismeretlen okból utcai járókelőkre lövöldözött egy férfi szerda este Svájcban, Valais (Wallis) kanton Daillon falujában.&nbsp;</p>

 

A rendőrség közleménye szerint három embert megölt, kettőt megsebesített. A szemtanúknak a svájci sajtóban megjelent beszámolói szerint a 30 év körüli elkövető helybéli volt, és meglehetősen ittas a lövöldözés idején.    A hatóságokat este, közép-európai idő szerint 20 óra 50 perckor riasztották azzal, hogy egy ismeretlen a helybeliekre lövöldözik, többen megsebesültek. A rendőrség járőre, a kantoni különleges egységgel megerősítve, a helyszínre érkezve rövid idő alatt semlegesítette a "feltételezett elkövetőt". A tettes egyébként a kiérkező rendőröket is megfenyegette fegyverével. Őrizetbe vételekor ő is megsebesült, kórházba szállították.          A hatóságok a nevét egyelőre nem közölték, és azt sem, hogy milyen indítékok vezették tettét.     A 20Minutes svájci internetes oldal értesülései szerint a férfinál egy rohamfegyver volt. Egy helyi étterem tulajdonosa elmondta, hogy a tettes az este folyamán sokat ivott.     Svájcban tavalyelőtt februárban tartottak népszavazást a fegyvertartás megszigorításáról, amelyet azonban a választók többsége elutasított. A fegyvertartás szigorítását az egyházak és nőket tömörítő csoportok javasolták. Meg akarták tiltatni, hogy a katonai szolgálatra alkalmas férfiak otthon tartsák fegyverüket, és a nem katonai lőfegyverek beszerzését is nehezebbé kívánták tenni. Azzal érveltek, hogy a svájci háztartásokban meglévő 2,3 millió, zömében katonai lőfegyver számának csökkentése elősegítené a családi erőszak visszaszorítását és a lőfegyverrel elkövetett öngyilkosságok számának csökkentését. A berni kormány a javaslat ellen volt, mondván, hogy a meglévő törvények elegendőek a biztonság szavatolásához.     Svájcban átlagban mintegy 1300 öngyilkosságot követnek el évente lőfegyverrel, de hogy pontosan mennyi ezek közül a katonai fegyverrel végrehajtott cselekmény, arra nézve nincs pontos adat. A gyilkosságokban nincs túl nagy szerepük a lőfegyvereknek: 2009-ben összesen 24 esetben öltek lőfegyverrel, vagyis 100 ezer lakosra 0,3 így elkövetett gyilkosság jutott, míg például az Egyesült Államokban 2007-ben 4,2-es volt az arány. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?