Ursula von der Leyen: mindannyian olaszok vagyunk

Ursula von der Leyen

Az új koronavírus okozta járványhelyzetben „mindannyian olaszok vagyunk” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

Ursula von der Leyen leszögezte: az Európai Unió teljes mértékben készen áll arra, hogy megadjon Rómának minden szükséges segítséget a válsághelyzet kezelésében, és egyúttal az egyoldalú nemzeti intézkedések, a határok lezárása és a határellenőrzés visszaállítása ellen emelt szót. Mint mondta, az ilyen intézkedéseknek jelentős társadalmi és gazdasági hatásai vannak.

„Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem tartja túl hatékonynak az általános utazási tilalmak elrendelését”

– emelte ki, hozzátéve, hogy az egységes piac működésének folytonosságának garantálásával elkerülhető a dominóhatás.

Bejelentette: az EU 37 milliárd eurós befektetési kezdeményezést hoz létre a járvány gazdasági hatásainak mérséklésére, továbbá 8 milliárd euró hitelt biztosít a legnehezebb helyzetbe került ágazatok mintegy 100 ezer vállalatának.

Von der Leyen aláhúzta, hogy arányos válaszokat kell adni a kihívásokra. Szerinte a kiterjedt egészségügyi ellenőrzések elrendelése megfelelő intézkedés lenne a jelenlegi helyzetben.

„Ha minden uniós tagállam elköteleződik az egységes fellépés mellett, akkor az EU képes lesz ellenállni a gazdasági és társadalmi sokkhatásnak”

– fogalmazott.

Marghrete Vestager versenyjogi biztos leszögezte, az EU mindent megtesz azért, hogy az európai cégek megfelelő likviditással rendelkezzenek, s felhívta a tagállami kormányok figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok lehető teszik az állami támogatásokat a segélyre szoruló vagy likviditáshiánnyal küzdő vállalatok számára.

„Ebből a szempontból az EU teljes rugalmasságot fog biztosítani” –

tette hozzá.

A dán uniós biztos továbbá tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság kompenzációs rendszert fog bevezetni az idegenforgalmi, a szállodai és a közlekedési ágazat számára, lehetővé téve a kormányok számára a megfelelő banki likviditás biztosítását. Hangsúlyozta emellett, hogy a tagállamok bértámogatásokkal, a társasági adók, a hozzáadott-érték adók felfüggesztésével tudják támogatni saját gazdaságukat a visszaesés megelőzése érdekében.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős bizottsági alelnök szerint elsősorban egészségügyi válság van, amelynek jelentős gazdasági hatásai lesznek. Hangsúlyozta azonban, hogy az EU gazdasága „erős és ellenálló”, s az EU igyekszik minden létező támogatást megadni, hogy a fokozott negatív kihatások elkerülhetők legyenek.

„A költségvetési szabályok rugalmas alkalmazása most elkerülhetetlen. Az Európai Unió kész lazítani ezeken, és lehetővé tenni a járvány által legkomolyabban érintett országok költségvetési kötelezettségvállalásainak felfüggesztését” – nyomatékosította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?