Uniós szakvélemény

Bécs.

Bécs. A második világháború után a magyarok és németek elűzéséhez vezető Beneš-dekrétumok nem érvényesülnek már Csehországban, s nem akadályozzák az ország uniós csatlakozását – erre jutott az Európai Bizottság által megrendelt, még nem közölt szakvélemény a Format osztrák hetilap mai számában megjelenő, előre közreadott értesülés szerint. A Format megállapítja: ezzel az EU bizottsága egészen más álláspontra jutott, mint amelyet az osztrák kormány képvisel, Bécs szerint ugyanis a dekrétumok diszkrimináló részei ma is érvényesülnek a csehországi igazságszolgáltatásban. A lap úgy tudja, a szakértői csoport összesen 12, a szudétanémetek szempontjából releváns dekrétumot vizsgált meg, s csupán annál az egynél habozott, amely a nácikkal együttműködő csehországi németekre a halálbüntetést is lehetővé tette, s nem tartalmazott elévülési határidőt. Mivel azonban nyilvánvaló, hogy Csehországban nem fenyeget németeket halálbüntetés, ez a törvény sem tekinthető érvényesnek – vonták le a következtetést a szakértők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?