Uniós irodákat gyújtottak fel a feldühödött menedékkérők

Athén |

<p>Menedékkérelmük feldolgozásának elhúzódása miatt elsősorban pakisztáni és bangladesi migránsok tüntettek hétfőn a Görögországhoz tartozó Leszbosz egyik menekülttáborában, és dühükben felgyújtották az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) több irodakonténerét - jelentette a Szkai görög televízió.</p>

A tájékoztatás szerint a Moria nevű tábor és regisztrációs központ (hot spot) felett hétfő délelőtt sűrű füst gomolygott, a helyszínre tűzoltók és rohamrendőrök érkeztek. 

A leszboszi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a tiltakozók - akik mintegy 70-en lehettek - köveket és égő pokrócokat dobáltak az irodahelyiségekre, amelyek közül hármat megrongáltak.

Az EASO a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a szervezet munkatársai biztonságban vannak. 

Jean-Pierre Schembri, az uniós hivatal szóvivője azt mondta, hogy a tüntetők Molotov-koktélokat hajítottak az irodakonténerekre, miközben ott folyt a menedékkérők meghallgatása. Az EASO dolgozóit ezután kimenekítették a táborból, és a hivatal egész napra felfüggesztette munkáját.

A migránsok fő problémája az, hogy az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültügyi megállapodás értelmében nem hagyhatják el Leszboszt és a többi görög szigetet, ahonnan visszatoloncolják őket a török partokra, ha nem nyújtanak be menedékkérelmet. A kérelmek elbírálása azonban a személyzet hiánya miatt rendkívül vontatottan zajlik, hetekig, sőt hónapokig is eltart. Ráadásul nap mint nap újabb menekültek érkeznek a görög szigetekre, ahol számuk már 15 600-ra emelkedett, holott 8 ezer ember számára van férőhely.

Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 92 migráns érkezett az Égei-tenger keleti térségében található görög szigetekre - értesült hétfőn az EFE spanyol hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?