Ukrán vezérkar: a kelet-ukrajnai Pokrovszknál a legsúlyosabb a helyzet

uarus

Már 45 katonai összecsapás történt kedden kora délutánig az ukrajnai frontvonalakon, az orosz erők kilenc irányból támadtak, a legfeszültebb helyzet továbbra is a Donyeck megyei Pokrovszk környékén van, ahol három település közelében verték vissza az orosz támadást – írta az ukrán vezérkar Facebook-oldalán délután közzétett harctéri helyzetjelentésében.

A katonai vezetés közlése szerint az orosz erők a nap folyamán hét légicsapást hajtottak végre kilenc irányított légibomba felhasználásával és 656 támadást az ukrán katonai állások ellen különféle fegyverekkel. Ezenfelül 43 kamikaze drónt is bevetettek. A vezérkar kiemelte, hogy Pokrovszk térségében az orosz csapatok a nap eleje óta mintegy száz embert veszítettek, az ukrán erők kilenc ellenséges páncélozott harcjárművet és két egyéb katonai járművet semmisítettek meg.

Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a légvédelem megsemmisített egy orosz Sahíd drónt a régió légterében.

Az állami katasztrófavédelmi szolgálat arról tett bejelentést, hogy az orosz hadsereg dróncsapást mért a déli, mikolajivi régióban lévő Ocsakiv településre, és eltalált egy használaton kívüli kétszintes épületet, ahol egy üzlet és egy fitneszterem található. A támadás következtében tűz ütött ki az épületben, de senki sem sérült meg.

Az ukrán légierő reggel arról számolt be, hogy Oroszország az éjszaka három csapásmérő Sahíd drónnal támadta Ukrajnát, de a légvédelem valamennyit a levegőben megsemmisítette. A drónokat a keleti országrészben Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyék, valamint az Ukrajna középső részében lévő Cserkaszi megye légterében lőtték le.

Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az elmúlt nap alatt a régióban egy helybeli vesztette életét, és három sebesült meg orosz ágyúzások következtében.

Denisz Majuszka ukrán igazságügyi miniszter arról számolt be egy tévéműsorban, hogy keddi adatok szerint már 613 elítélt hagyta el a börtönt és csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz. Jelenleg több hónapos kiképzésen vesznek részt, és a jövőben rohamegységekben teljesítenek szolgálatot. A tárcavezető hozzátette, hogy a feltételesen szabadlábra helyezett elítéltek egyelőre különálló rohamegységekben fognak szolgálatot teljesíteni, vagyis „nem keverik őket más katonai személyzettel”. Megjegyezte, hogy később a harctéri tapasztalatokhoz igazodva ezen változtathatnak.

Olena Viszocka igazságügyi miniszterhelyettes egy hete hozta nyilvánosságra, hogy már több mint háromezer elítélt kérte a büntetés letöltése alóli feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vegyen Ukrajna védelmében. Az ukrán parlament május 8-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra. Az előterjesztés szerint azonban továbbra sem szolgálhatnak az ukrán fegyveres erőkben a szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők és pedofilok, korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint kábítószer illegális előállításáért, megszerzéséért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítélt személyek. Ezenfelül csak olyanok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?