Ukrán válság - Porosenko: Oroszország nem mondott le a nyílt támadásról Ukrajna ellen

Kijev |

<p>Több mint 50 ezer fős orosz haderő tartózkodik közvetlenül Ukrajna határánál, az ország keleti részében pedig 40 ezer orosz katona van, köztük 9 ezer hivatásos - jelentette ki Petro Porosenko ukrán államfő hétfőn a kijevi főtéren, a független ukrán állam kikiáltásának 24. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén.<br />&nbsp;</p>

Az államfő szerint ez azt jelenti, hogy Oroszország nem mondott le a közvetlen invázióról Ukrajnában, mint ahogy a Moszkva által támogatott szakadárok sem az ország belsejében végrehajtandó támadási terveikről.
   
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az orosz agresszió már eddig is csaknem 2100 ukrán "harcos" életét követelte. Kitért arra, hogy Oroszország jelentős mennyiségű haditechnikai eszközzel látja el a kelet-ukrajnai szakadárokat. Adatai szerint Moszkva eddig már csaknem 500 harckocsit, 400 tüzérségi fegyvert és 950 páncélozott harcjárművet jutatott a szakadároknak. "Csak a héten három nagy konvoj lépte át a határunkat Luhanszk, Donyeck és Debalceve irányába haladva tovább" - tette hozzá. A Novosztyi Donbassza kelet-ukrajnai hírportál meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette, hogy vasárnap három, haditechnikai eszközöket szállító orosz konvoj lépte át az ukrán határt.
   
Porosenko hangsúlyozta, hogy Ukrajna készen áll a harcra, és Oroszország nagy árat fizet az agresszióért.
   
Emlékeztetett arra, hogy az eddig végrehajtott hat mozgósítás alatt 210 ezer embert hívtak be katonai szolgálatra, akik közül 35 ezer fő, azaz minden hatodik önként jelentkezett,
   
Porosenko ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az országnak békére van szüksége. Leszögezte, hogy a konfliktus rendezését célzó minszki megállapodásoknak nincs alternatívájuk.
   
"A béke mellett állunk, de nem vagyunk pacifisták" - fogalmazott, előre jelezve, hogy éppen ezért Kijev tovább növeli a fegyveres erőkre, a katonák ellátására szánt állami kiadásokat és a szerződéses állomány létszámát a hadseregen belül. Hozzátette ugyanakkor: nem ígérheti meg, hogy nem lesz több mozgósítás. Háborús agresszió esetén ez elvben lehetetlen, a történelemben még nem volt példa 100 százalékosan szerződésesekből álló haderőre - fogalmazott.
   
Az elnök kifejtette, hogy ha nem mélyül a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, az ország gazdasági helyzete hamarosan javulni kezd. Szavai szerint megalapozott, óvatos feltevések alapján a gazdaság már leküzdötte azt a súlyos stresszt, amit a háború okozott.
   
"Novorosszija (Új-Oroszország) pedig olyan elképzelt hely, mint a híres író, Tolkien Mordor nevű országa (a Gyűrűk Ura című regényben)" - szögezte le Porosenko. Az elnök végezetül kijelentette, hogy az orosz agresszió az ukrán társadalom egyesülésének "katalizátorává" vált. A politikai elitet pedig felelős politizálásra, a széthúzás helyett az ország védelme érdekében való összefogásra szólította fel.
   
Az idei függetlenség napi kijevi parádén haditechnikai eszközöket nem vonultattak fel, csak különböző egységek, köztük a keleti fronton harcolók képviseltették magukat. A parádén 2300 katona és kadét vonult fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?