Ukrán válság - Huszonötre emelkedett a halottak száma, az EU szankciókra készül

Kijev/Brüsszel |

<div>Huszonötre emelkedett szerda reggelre Kijevben a halottak száma a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek összecsapásainak következtében. A tüntetők továbbra sem hagyják el a főteret, az Európai Unió pedig szankciókra készül az erőszakos események felelőseivel szemben.</div><div>&nbsp;</div>

A kijevi városvezetés egészségügyi osztálya szerint 351-en kértek orvosi segítségnyújtást, közülük 241 embert szállítottak kórházba. A belügyminisztérium úgy tájékoztatott, hogy a rendvédelmi erők kilenc tagja halt bele lőfegyverek okozta sebesülésekbe. Az összes, 25 halálos áldozat közül 19-en haltak bele lőtt sebekbe orvosi források szerint. A belügyi tárca adatai szerint 371 belügyi alkalmazott szorult orvosi ellátásra, közülük 349 kórházi ápolásra. A tárca arról számolt be, hogy hetvennégy rendőrt lőfegyverrel sebesítettek meg.    Ellenzéki források az összes sebesült számát ezer fölöttire becsülik.     Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökre országos gyásznapot hirdetett Ukrajnában.         Egy újságíró is életét vesztette: kórházba szállítása után belehalt lőtt sebeibe a Vesztyi című lap munkatársa.     Eközben a hatóságok felszólítása ellenére sem hagyják el Kijev főterét a kormányellenes tüntetők. Helyszíni tudósítások szerint a tiltakozók forradalmi dalokat énekelnek, táplálják az égő barikádok lángjait - így emelve égő falat a belügyi egységek elé -, és köveket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a rendőrség újabb rohamára. A belügyi alakulatok körbevették a teret, amely most már gyalogosan is csak déli irányból a főutcáról, a híres Beszarabka piac felől közelíthető meg. A fővárosi metró továbbra is zárva tart, "terrorveszélyre" hivatkozva várhatóan egész nap nem is nyitják meg a forgalom előtt.     Az ukrán kormány puccskísérlettel vádolta meg az ellenzéket. "Ez nem a demokrácia és nem egy társadalmi szemlélet kifejeződése" - mondta Szerhij Arbuzov kijelölt kormányfő a kormány szerdai ülését megnyitva. "Ez az emberek manipulálása, kísérlet az erőszakos hatalomátvételre" - tette hozzá. "Sajnos kedden a radikálisan hangolt demonstrálók rendbontást rendeztek a főváros központjában. (...) A társadalom fel van háborodva, a problémák civilizált megoldását várta a parlamentben, nem az utcán" - hangoztatta Arbuzov.   Hajnalban az ukrán államfő honlapján arra kérte az ellenzéket, hogy határolódjanak el a radikálisoktól. Janukovics úgy vélekedett, még mindig nincs késő, hogy véget vessenek a konfliktusnak. Leszögezte, hogy az ellenzék "túllépte a határt" azzal, hogy fegyverbe szólította az embereket. A bűnösöket felelősségre fogják vonni - hangoztatta. Mint fogalmazott, amíg az ellenzéki vezetők nem határolódnak el a radikálisoktól, addig "másképpen tárgyalnak velük".   Moszkvában ugyancsak államcsínykísérletnek minősítették mindazt, ami Ukrajnában történik. Az orosz államfő szóvivője közölte: határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellépését. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő az éjjel telefonon beszélt Viktor Janukovics ukrán elnökkel, és amellett foglalt állást, hogy a rendezés kizárólagosan a törvényes hatalom révén lehetséges.    Időközben az orosz külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy Moszkva latba veti minden befolyását az ukrajnai válság békés rendezése érdekében.   Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője uniós nagyköveti értekezletet hívott össze, amelyen közleménye szerint "minden lehetőséget megvizsgálnak majd, köztük a tüntetés erőszakos elfojtásának felelőseivel szembeni szankciók opcióját is". Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak.   José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közleményében szintén jelezte: arra számít, hogy a tagállamok sürgősen lépéseket fognak tenni az ukrajnai erőszak felelőseivel szemben.   Didier Reynders belga külügyminiszter és Donald Tusk lengyel miniszterelnök is szankciókat javasolt Ukrajna ellen. A lengyel parlament rendkívüli ülésén Tusk kijelentette: arra készül, hogy felszólítja az unió vezetőit, sújtsák szankciókkal Ukrajnát az éjszakai erőszakos események miatt. "A nap folyamán tárgyalni fogok a legnagyobb uniós tagállamok és intézmények vezetőivel, hogy meggyőzzem őket: léptessenek életbe személyeket sújtó és pénzügyi büntetőintézkedéseket" - jelentette ki Tusk.   Traian Basescu román államfő arra kérte az ukrán elnököt, hogy ne rendeljen el megtorlást és ne alkalmazzon erőt a tüntetők ellen, mert az nem hoz megoldást a válságra és csak az erőszak továbbterjedését eredményezheti.   A svéd külügyminiszter Janukovicsot okolta a kijevi halálesetekért. "Világosan kell fogalmaznunk: a végső felelősség Janukovics elnököt terheli, vér tapad a kezéhez" – írta Twitter-oldalán Carl Bildt.   Ferenc pápa a szerdai általános audiencián békére és megbékélésre szólította fel az Ukrajnában szemben álló feleket. Az egyházfő kijelentette, aggodalommal követi a Kijevben zajló eseményeket, és biztosította az ukrán népet, hogy mellettük áll. Az ukrajnai ortodox egyház és a görög katolikus egyház ugyancsak elítélte a "testvérgyilkos" erőszakot, és megbékélésre szólította fel a szembenálló feleket.    Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a visegrádi tagállamok folyamatosan egyeztetnek, és a magyar hatóságok is figyelemmel kísérik az ukrajnai helyzetet, azon belül kiemelten a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét. Tájékoztatása szerint Magyarország felkészül arra a helyzetre, ha a menekülthullám érné el az országot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?