Ukrán haditengerészek hazugsággal vádolták meg Putyint

Kijev |

<p>&quot;Nyílt hazugságnak&quot; nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi sajtótájékoztatóján a krími orosz katonai jelenléttel kapcsolatosan tett kijelentéseit az ukrán hadihajók szevasztopoli dandárjának parancsnoksága, valamint a &quot;Szlavutics&quot; és a &quot;Ternopil&quot; elnevezésű hadihajók legénysége.</p>

Az ukrán tengerészek felhívást tettek közé a világ hírügynökségeinek és tömegtájékoztató eszközeinek címezve. Ebben arra emlékeztetnek, hogy a "Szlavutics" és a "Ternopil" még mindig a szevasztopoli kikötőben vesztegel, útjukat a tenger felé továbbra is elállják az orosz fekete-tengeri flotta hajói. Állításuk szerint az orosz hajók mindegyikén felfegyverzett tengerészgyalogosok tartózkodnak.

    Utaltak Putyin arra vonatkozó megjegyzésére is, miszerint "helyi önvédelmi egységeknek" nevezte a Krímben megjelent, jelzés nélküli katonai egyenruhába öltözött fegyveresek csoportjait, amelyek blokkolták az ukrán hadsereg egységeinek létesítményeit és mozgását. Idézték Putyinnak azt a mondatát, amely szerint "ilyen egyenruhát és hadifelszerelést bármely boltban be lehet szerezni". Az ukrán haditengerészek visszakérdeztek: "konkrétan melyik boltban lehet egyenruhát, automata fegyvereket, katonai pisztolyokat és gránátvetőket vásárolni az ukrán törvények megsértésével?".

    Leszögezték: az ukrán fegyveres erőknek a Krímben szolgáló egységei közül azok, amelyek hűségesek maradtak az ukrán néphez, nem adták át fegyverüket, és nem engedtek át "egyetlen talpalatnyi" területet sem állomáshelyükön.

    Eközben a szevasztopoli Belbek nemzetközi repülőtér bejáratánál ukrajnai jelentések szerint felhúzták az ukrán nemzeti zászlót. A twitter közösségi portálon megjelent egy fotó, amelyen ukrán katonák épp a zászlórúdra erősítik a kék-sárga nemzeti zászlót. A repülőtéren tartózkodó, jelzés nélküli egyenruhát viselő katonák nem avatkoztak be a zászlófelvonásba. Az ukrán média nem sokkal korábban arról számolt be,  hogy a repülőtéren ötven ukrán katona jelent meg fegyvertelenül, és tárgyalásokat kezdett a légi kikötőt megszállva tartó, jelzés nélküli egyenruhásokkal. Azt követelték tőlük, hogy engedjék vissza őket korábbi álláshelyükre. Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál jelentése szerint a fegyveresek először a levegőbe lőttek, és azzal fenyegették az ukrán katonákkal együtt a helyszínre érkezett újságírókat, hogy lábon lövik őket. Majd parancsnokuk - akiről csak annyi derült ki, hogy Roman a keresztneve - tárgyalásba kezdett az ukrán egységet vezető Jurij Mamcsur ezredessel. Állítólag arra a kompromisszumra jutottak, hogy a fegyveresek részben átengedik a szevasztopoli repülőtér ellenőrzését az ott szolgáló ukrán katonáknak.

    Közben a védelmi minisztérium sajtóközleményben kérte az ukránokat, hogy erkölcsileg és anyagilag támogassák az orosz blokád alá vont ukrán katonákat. Valerija Lutkovszkaja, az ukrán parlament emberi jogi biztosa közölte, hogy információi szerint a helyi lakosok élelmiszerekkel segítik az orosz fegyveresek által blokád alatt tartott laktanyákban lévő ukrán katonákat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?