Ukrajna továbbra is jelentős támogatásra számíthat az Egyesült Államoktól

ukrán válság k
Kijev |

Ukrajna továbbra is számíthat az Egyesült Államok és szövetségesei jelentős támogatására, tiszteletből a normandiai partraszállásban részt vett katonák iránt, akik nácik felett aratott győzelme új világrendhez és „jobb békéhez” vezetett – jelentette ki kedden Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a normandiai Colleville-sur-Mer városban.

Milley az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott a normandiai partraszállás 78. évfordulójának ünnepségén, Normandia Omaha elnevezésű partszakaszán. Hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen folytatott hadművelete aláássa a szövetségesek által kialakított, második világháborút követő rendet.

„Kijev talán kétezer kilométerre van innen, de napjainkban ők is ugyanazokat a borzalmakat élik meg, mint a francia polgárok a második világháború idején” – közölte.

Felidézte azt az alapelvet, hogy az erős országok nem szállhatják meg egyszerűen a kis államokat. Minden ország szuverén, és joga van területi épségéhez – fogalmazott a tábornok.

„A szabályokon alapuló világrend egyik alapelve, hogy országok nem támadnak más országokra katonai erővel, kivéve ha ez tisztán önvédelemből történik” - mondta. „Ukrajnában azonban nem ez történt. Ott nyílt, félreérthetetlen agressziót követtek el" – hangoztatta.

Úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború aláássa mindazt, amiért a Colleville-sur-Mer-i temetőben nyugvó szövetséges katonák harcoltak. Mint mondta, az európai és a NATO-tagországok azért támogatják halálos és nem halálos fegyverzettel Ukrajnát, hogy ez a szabályrendszer fennmaradjon.

„Úgy gondolom, az Egyesült Államok és szövetségesei jelentős mennyiségű támogatást nyújtanak Ukrajnának, és ez folytatódni fog” – tette hozzá Milley.

A hétfői megemlékezésen több tucat - mára kilencvenes éveikben járó – veterán vett részt Nagy-Britanniából, Kanadából és a világ más részéből.

Az Overlord hadművelet vagy ismertebb nevén a D-day kulcsszerepet játszott a náci Németország ellenőrzése alá vont Európa felszabadításában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?