Ukrajna több katonai támogatást és még több szankciót kér

Olekszij Reznyikov

Ukrajnának több katonai támogatásra van szüksége, az Európai Uniónak pedig további, rendkívül erős, a gazdaságot megbénító szankciókkal kell sújtania Oroszországot – jelentette ki az ukrán védelmi miniszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén csütörtökön.

Olekszij Reznyikov, az EP szakbizottságának üléséhez videón keresztül kapcsolódva elmondott beszédében hangsúlyozta: olyan robusztus megszorító intézkedésekre van szükség Oroszországgal szemben, amelyek arra kényszerítik Moszkvát, hogy „megállítsa az Ukrajna elleni agressziót”.

A miniszter ismételten ukrajnai repüléstilalmi zóna bevezetését szorgalmazta, és sürgette az uniós országokat, hogy bürokratikus akadályok nélkül szállítsanak fegyvereket országának. Reznyikov kérdéssel fordult az EP-képviselőkhöz: vajon a helyzet elmérgesedésére van-e szükség ahhoz, hogy az Unió határozottabban lépjen fel Oroszországgal szemben és Ukrajna megsegítésére? - fogalmazott. Közölte továbbá: Ukrajna készen áll arra, hogy mihamarabb fogadja és felhasználja az Európai Unió felajánlotta pénzügyi segítséget.

Az EP tájékoztatása szerint a képviselők elkötelezték magukat amellett, hogy felszólítják az uniós kormányokat: „tegyenek többet Ukrajna megsegítésére az orosz agresszióval szemben”. Leszögezték, támogatni fogják a további szankciós csomagokat, hogy Oroszország illetékesei tárgyalóasztalhoz kényszerüljenek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el az orosz szóhasználatban „különleges katonai műveletnek” nevezett háború megindítását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is, támadnak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?