Ukrajna szerint az oroszok állnak a zsarolóvírus mögött

Kijev |

<p>Az orosz biztonsági szolgálatok állnak az egyes szakemberek által Petyának nevezett internetes zsarolóvírus mögött, amely a héten okozott kárt, először Ukrajnában, majd szerte a világon - állította szombaton az SZBU ukrán biztonsági szolgálat, és szerinte a hackerek célja fontos adatok megsemmisítése és pánikkeltés volt.</p>

A hackerek ugyanazok voltak, mint akik tavaly decemberben megtámadták az ukrán energiahálózatot - tette hozzá az SZBU.

Ukrán politikusok már rögtön a keddi támadás után Oroszországot vádolták. A Kreml szóvivője viszont "alaptalan, általános vádaskodásnak" nevezte a gyanúsítást.

A kiberbiztonsági cégek mindeddig nem tudták megállapítani, hogy ki követte el a támadást, de több cég már ajánlott megoldást a vírus ellen.

"A megismerhető adatok alapján - amelyek közül többet a nemzetközi kiberbiztonsági cégekkel való együttműködés keretében kaptunk meg - alapos okunk van azt gondolni, hogy ugyanaz a hackercsoport áll a támadás mögött, mint amelyik 2016 decemberében a Telebot és a Blackenergy nevű trójai programokkal megtámadta az ukrán pénzügyi rendszert, valamint több közlekedési és energiaipari létesítményt. Ez az orosz különleges szolgálatok szerepét bizonyítja" - olvasható az SZBU közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?