Ukrajna két éve harcol Oroszországgal

Ukrajna a jelenlegi nehézségei ellenére is sokkal keményebb ellenfélnek bizonyult, mint azt bárki is gondolta volna. Már a háború első évében komoly területeket hódított vissza Harkivnál, majd az ősz folyamán visszafoglalta Herszon tartományi székhelyet. Tény viszont, hogy a tavaly nyári nagy ellentámadás kudarcba fulladt, az orosz védvonalak nem szakadtak át, azonban két dolgot feltétlenül meg kell említeni. A beígért nyugati fegyverek késlekedve és kisebb mennyiségben érkeztek, illetve légierő nélkül szinte lehetetlen átfogó offenzívát indítani, márpedig az amerikai F–16-os vadászgépek máig nincsenek az ukrán fegyverarzenálban. Az orosz csúcsvezetést leginkább a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-sereg júniusi lázadása rémísztette meg, amikor a kelet-ukrajnai Bahmutot májusban elfoglaló csapatait Moszkva ellen vezette. A lázadást ugyan letörték, Prigozsinra pedig a szokásos, a „cár” ellen forduló orosz sors várt (halál), azonban a zendülés megmutatta, mennyire sebezhető az agresszor hadserege. Az egyre inkább anyagháborúvá váló küzdelemben mind nagyobb szerepet kapnak a drónok, olyannyira, hogy még a fülig felfegyverzett oroszok is iráni drónokra, illetve észak-koreai rakétákra szorulnak. Közben óriási szárazföldi haderejük amortizálódott, eddig több mint 14 ezer páncélost vesztettek (ebből bizonyíthatóan legalább 2750 tankot), nem egy esetben már az ásatag, az 1960-as évek színvonalát jelentő T–55-ös tankokat is bevetik. Még egy gondolat a drónokról: a pilóta nélküli repülőeszközök alkalmazása teljes fordulatot hozott a modern hadviselés területén. Drónok nélkül ma már nincs harctéri felderítés, megfigyelés, célpontkijelölés. De drónokkal semmisítenek meg tankokat, páncélozott csapatszállítókat, élő erőt, sőt ma már hajókat is.

Az Európa szabadságát is védő ukránok pedig mindinkább nyugati fegyverekre támaszkodnak, érkeztek a német Leopard és az amerikai Abrams tankok, az amerikai Bradley gyalogsági harckocsik, a precíz találatokat biztosító Caesar francia és Zuzana szlovák önjáró lövegek, a Storm Shadow brit rakéták, a HIMARS amerikai rakétavetők, az amerikai Patriot légvédelmi rendszerek, azonban mindig némi fáziskéséssel, illetve nem a szükséges mennyiségben. Tegyük gyorsan hozzá, a Nyugat ugyan összességében már több mint 200 milliárd dollár értékben támogatta Kijevet, azonban ez az összeg eltörpül az euroatlanti államok teljes gazdasági teljesítményéhez képest. Arról nem is szólva, hogy 2023 nyara óta érezhetően csökken a külföldi segítség, a Donald Trump exelnök bűvkörében mozgó amerikai republikánusok most éppen egy 61 milliárd dolláros katonai csomagot próbálnak késleltetni. Csak egybevetésül: a Pentagon 2023-ban 849 milliárd dollárból gazdálkodott, azaz amerikai mércével mérve a levegőben lógó újabb segítség nem számít komoly tehernek. Vagy másképpen kifejezve, az USA eddig csupán a hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékát fordította Ukrajna megsegítésére, miközben Szlovákia idevágó mutatója bőven 1 százalék feletti. Egyébként gazdasági teljesítményükhöz viszonyítva a legnagyobb segítséget eddig a balti és a skandináv országok nyújtották, továbbá Dánia és Hollandia. Azaz szó sincs ún. háborús fáradtságról, inkább arról, hogy a nyugati országok a berlini fal 1989-es leomlását követően annyira leépítették haderejüket és katonai gyártókapacitásaikat, hogy most képtelenek gyorsan felpörgetni termelésüket.

Az utóbbi hónapokban Putyin serege elképesztő véráldozatok árán kisebb területeket visszafoglalt, február derekán bő négy hónap ostrom után bevette a Donyeck közeli 30 ezres Avgyijivkát. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök e hónap elején pedig átszervezte a hadsereg csúcsvezetését és leváltotta a rendkívül népszerű Valerij Zaluzsnij főparancsnokot. Közben Moszkva nagyon érzékeny geopolitikai veszteséget könyvelt el. Katonai értelemben kiszorult a Balti-tengerről, ennél is drámaibb Oroszország helyzete a Fekete-tengeren, ahol sorra kilövik a hadihajóit, a flotta közel egyharmada már hullámsírban pihen. Harcképes hajóit Moszkva kivonta a világ egyik legjobb adottságú haditengerészeti támaszpontjáról, Szevasztopolból, és már nem képes érdemben akadályozni Kijev gabonaszállításait. Emellett Oroszország olajipari létesítményeinek szisztematikus lerombolása jelzi, hogy ezek kivédésére még nem találtak a Kremlben megoldást. Márpedig megfelelő válasz nélkül, ha így folytatódnak az olajfinomítók, olajipari létesítmények elleni csapások, Moszkva elveszítheti az energiahordozók exportjából származó bevételei javát. Oroszország ezen felül elveszített mintegy 300-350 ezer halottat és sebesültet és egy olyan gazdasági spirálba került, ami ugyan rövid távon a szankciók ellenére működik, miután felélesztette a hadigazdálkodást, ugyanakkor hosszú távon többet veszít: a katonai behívók miatt elmenekült mintegy 700 ezer, döntően fiatal férfi, az ország Kína vazallusává, másodhegedűsévé válik, elvágták a nyugati technológiáktól, számos szövetségese hátat fordított Moszkvának (legutóbb Örményország) és elveszítette jól fizető nyugati piacait.

Ukrajna ellenállásához természetesen szükséges volt a viszonylag erőteljes nyugati katonai és pénzügyi segítség is. A világ demokratikus államainak nagy része a Ramstein-csoportba tömörülve biztosítja azokat a pénzügyi, katonatechnikai kereteket, melyeknek köszönhetően két évvel a megtámadása után Ukrajna felkészülhet a háború újabb szakaszára. Már az első lépcsőben 24 darab F–16-os vadászgép, az év végéig pedig szakaszosan további több mint 100 darab negyedik generációs vadászgép és a velük a NATO szabványoknak megfelelően együttműködő Patriot és IRIS-T rendszerek fogják lezárni Ukrajna légterét. A hírek szerint sikerült megoldást találni a tüzérségi lőszerek utánpótlására: a források biztosítása nyomán európai hadiipari cégekkel 1,3 millió darab idei legyártására kötöttek szerződést.

Amikor egyesek amiatt fanyalognak, túl sok pénzünkbe kerül Ukrajna megsegítése, azoknak emlékeztetőül: 1994. december 5-én Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírták a Budapesti Memorandumot. E megállapodás részeként Ukrajna vállalta, hogy lemond a szovjet készletekből megörökölt nukleáris csapásmérő fegyverarzenáljáról és átad 1700 nukleáris robbanófejet, több mint száz interkontinentális ballisztikus rakétát, több ezer közepes hatótávolságú rakétát és 30, atombombák célba juttatására alkalmas nehézbombázót Oroszországnak. Mindezért cserébe az USA, Nagy Britannia, Oroszország, valamint az egyezményhez később csatlakozó Franciaország és Kína hat pontban vállalták, hogy garantálják Ukrajna politikai függetlenségét és szuverenitását. Oroszország nagyon hatékony háborús propagandájának egyik állandó eleme annak sérelmezése, milyen alapon kap külföldi segítséget, fegyvereket és pénzt Ukrajna. Bármennyire is fáj ez Moszkvának, de Washington, London és Párizs az 1994-ben vállaltaknak megfelelően nyújtanak mérsékelt segítséget Ukrajnának.

A háborúnak távolról sincs vége, most újratervezés történik, miközben a frontokon csak minimális a változás. Ukrajnának nincsen hová hátrálnia, saját fennmaradásáért küzd. Putyin elnök pedig rabjává vált a háborúnak, ebből kihátrálni nem képes. Ahogy egy biztonságpolitikai elemző mondta: ezt a háborút Oroszország nem tudja teljes körűen megnyerni, igaz, a Nyugat el tudja veszíteni. Vagyis nagyon sok függ attól, hogy a biztonsághoz, kényelemhez, jóléthez szokott Nyugat (beleértve régiónkat is) a politikai nyilatkozatokon túlmenően képes-e sietve felpörgetni hadiipari termelését és hajlandó-e kritikus számban nagy hatótávolságú csúcsfegyvereket adni Ukrajnának. Ha nem, akkor azt a diktatórikus berendezkedésű országok a gyengeség jeleként kezelik majd, és akkor Irán, Kína, Észak-Korea a maga hatósugarában pusztító hódításokra érezhet késztetést. Ez esetben pedig még mélyebben nyúlhatunk a zsebünkbe a biztonságunk érdekében, és az sem biztos, hogy ennyi elég lesz...