Ukrajna és Moszkva is lebénult a havazás miatt

Kijev/Moszkva |

<p>Közel háromszáz település maradt áram nélkül Ukrajnában a hétfőn kezdődött kiadós havazás miatt - közölte az ország katasztrófavédelmi szolgálata. Az előrejelzések szerint kedden Ukrajna egész területén hóviharokra kell számítani.</p>

A rendkívüli helyzetek állami szolgálata reggel arról számolt be, hogy Ukrajna déli részén a Herszoni megyében 102 település, a Mikolajivi megyében 69, az Odesszai megyében pedig 38 település áramellátása szakadt meg, de az ország középső és északi megyéiben is több mint 70 település maradt áram nélkül.

A meteorológiai szolgálatok előrejelzése szerint a nyugati megyéken kívül szinte mindenütt óránként 50-70 kilométeres sebességű széllökésekre, hóviharokra kell számítani, a keleti megyékben fagyos hideggel, s az utakat sok helyütt jégpáncél borítja.

Az ukrán közútfelügyelet arra figyelmeztette az autósokat, hogy a viharos szél miatt a déli Mikolajivi megyében helyenként kétméteres hótorlaszok képződtek, s a havazás miatt az északi Szumi, Poltavai és Csernyihivi megyékben is lezárhatnak utakat a forgalom elől. Délelőtti beszámolójuk szerint a műszaki mentők folyamatosan vonulnak ki hóban rekedt gépkocsikhoz.

Az Odesszai megyében a vasúti közlekedésben is fennakadások vannak. 

A meteorológusok szerint a havazást hozó ciklont szerdától jelentős lehűlés követi az ország egész területén.

Közben az orosz fővárosban kedden hatalmas közlekedési dugók alakultak ki a napok óta tartó havazás miatt, annak ellenére, hogy Moszkva kiterjedt úthálózatát 18 ezer munkagép takarítja, s az elkotort havat folyamatosan elszállítják a városból.

A Yandex orosz hírportál  illetékes szolgálata tízpontos skálán 8-as fokozatúra értékelte a Moszkva autóközlekedésében bekövetkezett fennakadásokat, miután nem egy útvonalon csak araszol a forgalom, s a menetidők több viszonylatban is megduplázódtak.

A moszkvai körgyűrű egy mindössze 16,2 kilométeres szakaszát például kedd reggel 1 óra 43 perc alatt tették meg az autók, ami 1 óra 7 perccel hosszabb a szokásos menetidőnél. A TASZSZ állami hírügynökség jelentése további fél tucat nagy forgalmú moszkvai útvonalat sorol fel példaként, ahol 6-8 kilométernyi szakaszon több mint egy órával hosszabbodott meg a menetidő.

A közúti felügyelet rámutat, hogy a nap folyamán várható hóvihar miatt a közlekedőknek egész nap hasonló viszonyokra kell számítaniuk. Folyamatos fennakadások okoz a vastagon behavazott parkolóhelyek elfoglalása, de a gyalogosok sem ússzák meg a hóeltakarítás nyomán keletkező hóbuckák kerülgetését.

Moszkva repülőterein, elsősorban Domogyedovón és Seremetyjevón hétfőn és kedden eddig több mint hetven járatot töröltek a kedvezőtlen időjárás miatt és további járatok csak késve tudtak elindulni. A vnukovói reptéren ugyanakkor csak a gépek jégtelenítése miatti csúszásokra kell számítani a mínusz 10 Celsius fokos hidegben.

A meteorológusok szerint a Moszkvában éjjel újrakezdődött havazás a nap folyamán erősödni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?